Nincs még advent

de azért már jól benne járunk az őszben...

Délelőtt elővettem a lisztet, hogy süssek olyan finom vajas, tejes kiflit, amilyet Ipon ettünk. Kerestem tejet, de már elfogyott tegnap. Csenge nagy lelkesedéssel várta, hogy süssünk valamit. De mit, tej nélkül? Hát nem akármit, hanem a Márta féle mézeskalácsot. És rájöttem, hogy épp nekem való süti, mert meggyúrom délelőtt, nem kell hozzá sok idő, még Balázs is kivárja az etetőszékben, aztán kimehetünk sétálni, ebédelhetünk, még egy rövid sziesztára is futja, s aztán lehet nyújtani, sütni. Az volt az érzésem, hogy ez hamar megvolt. A lányok alig tudták kivárni, hogy kihüljön. És bár a tészta nyújtáskor most elég kemény volt, mikor megsült finom puha volt, s az is maradt estig. Felét eltettem valamikor máskorra, bár eddigi tapasztalatom az, hogy ez a máskor két, legtöbb három nap múlva el is érkezik. Most gondolkozok, hogy jó lenne rá tojáshab vagy csokimáz...