Szapora léptekkel vágtam át a főutcán, gondolataimba merülten találkozóra siettem.
Hirtelen megakadt a szemem két fura alakon. Alacsony, görnyedthátú, sovány öregasszony, alig húzta a lábait. Mellette sovány, borostás fiatalember, egyik kezében necc, másik karjával az öregasszonyt tartja, támasztja, háta meghajolva, lépését az öregasszonyéhoz igazította. Ha így haladnak, tíz perc alatt teszik meg a két perces utat a megállóig. A fiatalember feltekintett, Szemében féltés, gondoskodás, megadás, türelem...
Továbbrohantam utamon. Egy bolthoz közeledve, gondoltam, jó lenne bemenni két percre (ami legalább öt perc), csak valamit megnézni, hisz éve már, hogy erre jártam. Mit számít az a pár perc? ... de valaki vár rám. Az ő ideje, az ő élete... a mi élétünk... Bolt maradt, Betti továbbhaladt.
de szepen megfogalmaztad... :)
VálaszTörlés