Örülök ennek a hűvös napnak,

mert legalább nincs izzadás általi folyadékvesztés.

Ma hajnalban csak úgy hirtelen Balázs elárasztotta az ágyat tejjel, azt hiszem minden kijött belőle amit este és ejszaka és hajnalban szopott. Ez nem csak olyan bukás volt, ez igazi hányás volt, nem is állt meg benne semmi. Állítólag vírusos fertőzés. Kapott Metoclopramid sziropot (hú de rossz íze van!) és negyedóránként 2-3 kiskanál vizt vagy teát. Dél felé már 2-3 kiskanál anyatejet, aztán engedtem egy keveset szopni. De fél óra múlva újra kint volt minden. Aztán aludt egyet, majd kezdtük előről, most rehidratáló folyadékkal, s az előbb kapott 2 kiskanál anyatejet is. Az orvosnő szerint ha újra hányni fog, be kell menni elsősegélyre, egy perfuzióra. Szeretném, ha nem lenne rá szükség. 

Hát... mozgalmas az élet. Ha nem lennének nem szeretem napok, nagyon megszeretnénk itt az életet és nem vágynánk oda ahol nincs idő, betegség, félelem, fájdalom, halál. Nem a rossz dolgok értelme mellett akarok érvelni, mert ezek nem jók, félelm, pánik kerülget, de hozzá tartoznak a földi élethez. És akarom játszani az élet játékát, akkor is ha félek: jó, hogy Csenge már jobban van, jó hogy épp mára esett anyukám heti egyszeri látogatása, jó, hogy épp péntek van, mert hétvégén itthon van Józsi, jó, hogy elmondhatom Istennek félelmem és emlékezhetek ígéretére: minden nap velem van, tud rólunk, szeret, nem hagy el.