szerda, augusztus 22, 2007

Meg kell tanuljam én is ezt a játékot...

Ildikó mutatta a Kálvin Könyvesboltban ezt a könyvet, azt mondta nagyon érdekes, ő is tanult belőle. Hát megvettük. Érdemes volt.
Eleanor H. Porter: Az élet játéka, Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Budapest 2003. Az ÉLET játéka vagy az öröm játéka. Miben áll? Pollyanna elmondta, megélte, s egy egész kisváros megtanulta, gyakorolta s annyi minden megváltozott, szinte hihetetlen. Regényben minden lehetséges. S talán nem csak ott. Betti, tegyél egy próbát. Nincs mit veszítened.

-..."Pollyanna kisasszonyt az édesapja tanította a játékra. Egyszer, amikor nagyon kívánt volna egy babát, mankók érkeztek helyette a missziós-hordóban. Ő persze sírt, mint afféle gyerek. Úgy látszik, akkor az apja megmagyarázta neki, hogy semmi sem lehet olyan rossz, hogy valami örülnivalót ne találjon az ember benne, és hogy a mankóknak is örülhet.
-A mankóknak? Hogyan lehet az ilyesminek örülni?
-Én is azt mondtam és Pollyanna kisasszony is azt gondolta akkor. De az édesapja elmagyarázta: annak örülhet, hogy nincs rá szüksége.
...
-Ez volt a játék kezdete - folytatta Nancy. Azontúl mindenben kerestek valamit, aminek örülni lehet. Ez a játék. Pollyanna azóta is játssza.
...
-Majd meglátja a kisasszony is, hogy van valami a dologban! - ... - ... Engem is megtanított, hogy mindenfélének örüljek, kicsi és nagy dolgoknak. És azóta sokkal könnyebb az élet. ..."

6 megjegyzés:

  1. Ez tényleg jó könyv, s azóta már van folytatása is, de még nem kaptam meg. Film is készült róla, de az nem annyira sikeres.

    VálaszTörlés
  2. Ja, és hétfőtől itt lesztek? Akkor talán sikerül összehozni egy találkát, ugye?

    VálaszTörlés
  3. Nem, hétfőtől pakolok, készülunk, csak szept. 2.-án indulunk. Otthon lesztek?
    Mi a folytatásnak a címe?

    VálaszTörlés
  4. en is elolvastam, angolul. tenyleg jo :)

    VálaszTörlés
  5. azaz, azt hiszem, a folytatast olvastam el, na de sebaj, elolvasom az elejet is :D

    VálaszTörlés

Mi a te véleményed?