szerda, június 25, 2008

Ma délután

kedvem kerekedett lekváros kiflit sütni, a meleg ellenére, mert az elmúlt hónapokban felgyűlt a hűtőben 3-4 üveg kemény lekvár, 2-4 éve voltak eltéve. Palacsintsütéskor vagy egy-egy "lekváros kenyér" időszakban kerültek elő a kamrából, de mivel nem lehetett őket kenni, hát félretettem.
A "sós kiflik" receptjét használtam, kevesebb sóval több cukorral.

Recept:
Hozzávalók: 500 g liszt, 1 tojás. 1 kiskanál só, 1 kiskanál cukor, 100 g zsír vagy 125 g margarin, 1 deci tejben felfuttatott dió nagyságú élesztő.
A lisztet, sót, tojást, margarint, majd a cukros tejben felfuttatott élesztőt jól összegyúrjuk és 8 cipót formálunk belőle. Fél órát piheni hagyjuk.A cipókat kinyújtjuk kör alakúra, 8 fele vágjuk és feltekerjük. A kiflik tetejét megkenjük tojással, meghintjük sóval és köménymaggal majd zsíros tepsibe (vagy sütőpapíron), forró sütőben megsütjük.
A kiflikbe tehetünk tölteléket (pl. lekvárt), csak akkor kevesbb sót és több cukrot kell bele tenni.

Most vajat tettem, és a hétfőről maradt tojássárgáját is ráadásnak. Nagyon finom volt a tészta nyersen is, Csenge és én ettünk is belőle, így 8 cipó helyett csak 6 lett. És miután betettem az egyik tepsibe a kifliket és pár másodpercre elfordultam, hogy vegyem a tojásfehérjét megkenni a kifliket, visszafordulva láttam, hogy mintha még férne egy kifli a tepsibe. Hát tettem is bele még egyet. Pár perc múlva hallottam, hogy Józsi kérdezi Csengétől, hogy mit eszik. Na, vajon mit? Egy lekvárral töltött nyers kiflit. S közben többször mondta: "finom". És én ezt el is hiszem. A múltkor is sikerült neki kivenni egy nyers kiflit a tepsiből.




9 megjegyzés:

  1. Nem akarsz gasztroblogot (is) írni? :) Mikor nem tudom, mitisfőzzek, csak jönnék körülnézni.

    VálaszTörlés
  2. Mártának: ezt csinálom én nálad :), nagyon jó a gasztroblogod!
    Még egy új blogra most úgy érzem nem futja.

    VálaszTörlés
  3. de jól néznek ki azok a kiflik! asszem én is kisütök valamit:)

    VálaszTörlés
  4. Jól néznek ki és hát ha Csengének nyersen is finom, akkor milyen lehet megsülve?

    VálaszTörlés
  5. bárcsak sütne nekem is valaki kiflit!!! brühühühühü

    VálaszTörlés
  6. na, én bőgedeztem az előbb :D

    VálaszTörlés
  7. Hmmm olyan finomak azok a kiflik, koszonom megegyszer :)

    VálaszTörlés
  8. Szívesen.
    Most újra azt sütök, persze miután megettük egy részét nyersen.

    VálaszTörlés

Mi a te véleményed?