Már itt van este 11 óra

és én nem jutok egyről kettőre. Hát nem rémes?!
Hiába itt a net, csak két röpke levélkére futotta és pár szó Józsival. Végre fél tizenegy után blogolvashattam. Na, de jó volt, még nevettem is. Így kicsit jobb. Csak azt kérdezném meg magamtól, mi lesz így az egyetemmel. Persze tudom, megvan nélkülem is.
Na, kérdezte egyik munkatársnőm, nem megyek-e vissza dolgozni, mert akit felvettek a helyemre elmegy, mert talált végleges posztot, itt viszont csak addig maradhatott volna, míg nekem lejár a két év. Hát... mondtam, nem uantkozom itthon, maradok még. Három évet is maradnék,-lásd mennyire szeretek dolgoni. De azért az biztos, hogy jó a munkahelyem, lehet oda kedvvel, szívesen járni. Ezt a helyet úgy kaptam ajándékba az én mennyei Apukámtól.
Antibiotikum úr mindképp szállást akar verni nálunk, de megpróbálok túljárni az eszén. Először Csenge által kapott helyet nálunk. Aztán, mivel én itthon nem szeretem a zoknit a lábamon, a nődoki nekem is felírt egy kúrát. El is határoztam, ezentúl itthon is szeretni fogom a zoknit (olvastam ugyanis, hogy a szeretet nem ézelem, hanem akarati döntés), ennek bizonyítékául megjegyzem, hogy most piros zokni van a lábamon. Na, tehát először Csenge, majd én, s ma Anitának is felírták, mert nem lehet tudni, talán sztreptokokusz van a torkában. De hát van vagy nincs? Ennek utánna járunk, mégpedig holnap, mert Anita jobban van, és elhatározta, hogy legyőzi a betegséget. S hátha kitehetem a szőrét Antibiotikun úrnak. Elég volt belőle, bár tudom, néha nélkülözhetetlen.
Míg a rendelőben voltam Anitával, Csenge elaludt mamával. Hát ez nagyon jó.
Nem tudom miért, de néha mindennek csak a rossz oldalát látom. Jó, hogy ez nem állandó.
Azért még elég gyerek vagyok. Azt hiszem, olyan könnyű az élet. S szeretnék ezt meg azt, tervek, álmok. Aztán néha meglátom, hogy nem is olyan könnyű annak, akiről azt hittem de jól megy sora... S hogy nekem nagyon, de nagyon jó dolgom van.
S nagyon örülök azoknak, akik ilyen józsitlan napokban ajtót nyitnak rám. Meglátogatnak, segítenek így vagy úgy, fölhívnak, ...s gondolnak ránk.
Szeretnék gyerek lenni s egy nemtudommilyen játékra várni, mindig arra gondolni, vajon milyen is lesz, s aztán mikor megkapom azt mondani "mindig ezzel akarok játszani"... Na, jó,ez nem lehet. De nagyon tetszett, ahogy Anita ma azt mondta egyik most kapott játékra, hogy ez a kedvence, meg hogy ma éjjel is az új játékaira fog gondolni, s hogy várja a játékot amit neki Apa hoz. Eszébe se jut arra gondolni, hogy vajon fog-e tetszeni neki. Előre örül. És vár. És olyan aranyos. :)
És mindjárt éjfél. Ma alig olvastam. Nem tanultam. De a káposztafőzelékem remekre sikeredett, már alig van belőle. Fáradt vagyok.