egy napom

'Hajnali' 7-kor felkeltem torováladékot venni Anitának. Aztán még vissza akartam feküdni, mert Csenge aludt, de Anita kért, játszodjak vele. Memóriáztunk míg Csenge felébredt. S milyen jó, hogy Csenge első reggelije szopika, így néhány percre mégis viszontláthattam a párnámat. Aztán 9 körül vakációs reggeli. Aztán mivel szép napos idő volt kimentünk a parkba, sajnos nem sokat, mert Csengének bili kellett. Aztán altatás, ébredés. S már kellett is menjek suliba. Több mint egy hét betegápolás és betegeskedés után, mikor láttam mennyi mindent kell elintézni, megírni, olvasni, áttanulmányozni, elkészíteni... Nem valami derűlátóan indultam el. Egy pár találkozás, kedves szó, mosoly helyrebillentett. Azért a tennivaló nem lett kevesebb. De hogy aggódni nem érdemes tapasztalom, mert most fáj a fejem. Suliból a parkba mentem átvenni a lányokat édesanyámtól. Csenge majdnem két órát aludt kint. Aztán hazasétáltunk. Ettünk. Feljött Klári. Aztán nem tudom hogy történt, elnéztem az órát vagy mi, de hamarabb lefektettem a lányokat. Anita álmos volt, nem aludt délben, sokat volt kint a parkban. De Csenge nehezen aludt el. És mikor Csenge már elaludt jöttem rá, hogy még korán van. De ma én is hamarabb akarok feküdni, fáradt vagyok. Nem tudom mitől.

Egy beszélgetés nyomán megértettem, hogy nagyon gazdag vagyok. Máskor is mondták már évfolyamtársnőim, hogy milyen jó nekem. Miért? Mert van családom: férjem, gyerekeim, munkahelyem. Mi kell még egy nőnek a boldogsághoz? Ma is elhangzott, hogy: milyen jó neked. Biztos nem könnyű férjet keresni vagy csak úgy várni rá. Magamnak sem kívánom még egyszer. Bár megvolt azoknak az éveknek is megismételhetetlen szépsége. De azért mondjuk aki 21-22 éves és egyedülálló sokkal többet tud tanulni, olvasni... És néha szeretnék olvani mindent ami érdekel... Ezt csak úgy leírtam, nem panaszként, hisz minden elolvasható infomációnál drágább nekem a három kincs.