Megérkezett hozzánk is az első hó. Most már itt a tél. A hideg is hidegebb, mint eddig volt.
A tél a fázást juttatja eszembe. Nem ez a kedvenc évszakom. Mégis a mindent beborító fehérség láttán csodálkozó gyermekké leszek. Nem tudok betelni a lágy szépséggel, ami mindent beborít. A megszokott kép az ablakon túl csodák földje lesz. Szeretném néha a múlt egyes részeit is így eltüntetni. Ne sötét foltok, árnyékok legyenek. Legyen helyettük fény, remény és derű. Ann Voskamp adventi könyvét olvasom reggelente. Útravaló az adventi úton. Mint kincseket gyűjtöm a gondolatokat a füzetembe, kiragasztom a szekrényajtóra, újra és újra felsorolom őket magamnak. Emlékezni akarok rájuk. A kép, a szavak személyes üzenetté válnak lassan. Régi történeteket olvasok hitről, reményről, szeretetről, hűségről, gondviselésről, kegyelemről, ígéretről. Közben minden nap rácsodálkozom Isten szeretetére, mely ezerféle módon jön felém. A legapróbb dolgokban is meg tud lepni gondoskodó szeretetével. S mert olyan könnyen felejtek, leülök és lejegyzem a mai nap örömeit, szépségeit. Ma is egy volt a "jó napok"-ból.
"A kiemelkedő emberek nem tagadják a sötétséget, csak kitartóan keresik Isten fényét."
"Mindig úton van felénk az öröm."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mi a te véleményed?