csütörtök, december 30, 2021

Szentírás

Egyszer régen olvastam egy történetet, arról, hogy egy kisgyereknek adtak egy piszkos kosarat és elküldték, hogy hozzon vele vizet a folyóból. A kisgyerek próbálkozott, de mire visszaért, a kosárból minduntalan kifolyt a víz. Több próbálkozás után megbízójához fordult azzal, hogy ezt a feladatot nem lehet teljesíteni és megkérdezte miért kellett ezt tennie. A válasz az volt, hogy bár a kosárban nem tudott vizet hozni, de közben a kosár tiszta lett, ez volt a cél.

Közeledik az év vége és egy új évnek a kezdete. Tervezünk és döntéseket hozunk. Nekem sok év kezdetéhez kapcsolódik az a döntés, hogy egy év alatt újra elolvasom a Bibliát.

Először kiskamaszként hoztam meg ezt a döntést egy szilveszter éjjel. Akkor nem szerepelt a döntésben az 1 év, csak az, hogy el akarom olvasni magamnak elejétől a végéig ezt a könyvet. Nem tudom, mennyi időbe telt kiolvasni. Ma is emlékszem, ahogy a nyári vakációban a kisszéken kuporgok falun mamám háza teraszán és saját Bibliámat olvasom. Azokban a múlt századi régi időkben nem lehetett a könyvesboltokban Bibliát vásárolni. Életüket kockáztatva csempészték be az országba a Bibliákat. Volt olyan szállítmány, amelyet elkoboztak és wc-papírt készítettek belőle. Nagyon örültem, hogy van saját Bibliám.

Emlékszem, volt, hogy nehezen ment az olvasás. Voltak olyan részek amelyeket kissé unalmasnak találtam, pl. a nemzetségtáblázatokat, egyes hosszabb próféciákat, amelyeket nem értettem. De sok mindent megértettem. A történetek és még a próféciák is képet adtak Istenről. Azzal a gondolattal érkeztem a könyv végére, hogy ezt újra el kell olvasnom. 

Azóta sok év kezdetéhez hozzátartozik a döntés, hogy elolvasom, 1 év alatt a Bibliát. Azt mondják napi 20 perc, vagy napi 3-4 fejezet elolvasása kell ahhoz, hogy 1 év alatt ki lehessen olvasni a Bibliát. Az én történetemhez hozzátartozik az is, hogy több olyan év vége is volt, amikorra nem sikerült teljesítenem a magam elé tűzött célt. Volt hogy másfél, két év lett, mire egyszer átolvastam az egész könyvet. Voltak napok, amikor nem olvastam vagy csak épp pár sort olvastam vagy egy már régebben memorizált részt mondtam fel magamnak. Többszöri elolvasás után mondhatom, hogy mindent megjegyeztem? Nem. Ismerem most már a Bibliát? Ó, nem. De remélem, hatással van a gondolkozásomra. Hasonlíthatom a fejem a kosárhoz. A Biblia szavai, mint a víz a piszkos kosarat, tisztítják a gondolataim, s remélem segítenek jó felé változni. Úgy gondolom, hogy amit olvasunk, amit nézünk, amin gondolkozunk mind hatással van ránk, formál.

Ma nagyon sok lehetőségünk van a Szentírás olvasására. Szeretem a könyvesboltokban nézegetni a szebbnél szebb kötésű Bibliákat. Olvashatjuk könyvben, telefonon, applikációban vagy csak hallgathatjuk vasalás, takarítás vagy vezetés közben. Olvashatjuk elejétől a végéig vagy kronologikus sorrendben (nekem ez nagyon tetszett). Találhatunk különböző szempontok alapján készített terveket, féléves (nem mernék belefogni), éves, másfél vagy két-hároméves terveket. Készíthetünk tervet saját magunknak. Választhatunk különböző fordítások közül és olvashatjuk különböző nyelveken, akár gyakorlásként.

Jó, ha van egy okunk és egy célunk, ami segít kitartani az olvasásban. Miért olvassuk a Bibliát? Mert -nekem is ezt mondták: ez Isten írott üzenete az emberekhez. Vannak akiket ez nem érdekel, nem hiszik el. Én mindig kíváncsi voltam a nekem címzett levelekre, no nem a formanyomtatványokra, hanem a személyesen nekem szólókra, melyeket sok szeretettel, fáradságot nem kímélve írt nekem valaki. Úgy tekintek a Bibliára, mint Isten levelére. Újra és újra kíváncsi leszek, miről is szól. Szeretem, ahogy a rég leírt szavak mondanivalója  helyet kap gondolataimban, életemben. Máshogy látom e könyv hatására a világot, magamat, az életet.

A kitartó, folytonos olvasás nem mindig hoz számomra eget rengető felfedezést. Sokszor arra jövök rá, hogy lehettem volna bölcsebb is és főleg kedvesebb. Ami lenyűgöz, az Isten szeretete, mindenek ellenére. Úgy tanultam, hogy néhány egyszerű kérdés segít a szöveg jobb megértésében. Ilyenek a: Mit mond a szöveg Istenről? Mit mond az emberről? Kiről van szó? Hol történik? Mikor? Kivel? Miért? Hogyan? Mit tanulhatok belőle? Mit kell nekem tennem? Szeretek ceruzával (sőt színes cerúzával), jegyzetfüzettel olvasni, mert, hamar kihullik a fejemből az, amit megértettem. Ezért is szeretem újra és újra elolvasni ezt a könyvet.

Ha új év, legyen új olvasási kedv és terv (vagy a régi terv új lendülettel való folytatása).  Legyen időnk megállni, olvasni, gondolkozni, jót tenni. Az időnk egyre gyorsabban fogy, mint homokszemek, lepereg s olyan kevés az, amit megtarthatunk és magunkkal vihetünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mi a te véleményed?