-tanulták a verset a gyerekek.
Ma borús, esős nap van. Végre! Nagyon száraz volt már a föld. A májusi eső pedig aranyat ér.
Mivel az elmúlt télen kicsit később jött a hideg és tovább tartott, a virágok is később nyitottak. Ősszel újabb nárcisz és tulipánhagymákat dugdostam el, ezért idén többféle virágom volt, és örömömre nem egyszerre nyíltak.
Lassan kezdenek érni az eprek. Most kezd virágozni a naspolya.
Szeretem nézni a formálódó gyümölcsöket. A jövő ígéretét. Érdekes a várakozás, ahogy éveről évre figyelem, lesz-e virág, lesz-e termés. A kajszinon kevés virág volt. Az almán is kevesebb, mint tavaly. Egy-egy bokornál, fánál ki kell várni a 3-5 évet is, főleg, ha közben még át is ültettem.
Szeretek ilyenkor tavasszal piacra járni. Gyönyörködni a virágokban, palántákban. Ma bazsalikomot vásároltam. Nagyon megkedveltem a friss bazsalikomot. Spagattihez, makarónihoz készített szósz kihagyhatatlan, jellegzetes aromát adó fűszere, és pizzára is finom. Sikerült egy bazsalikomot nagy cserépben átteleltnem és tavasz elejéig használtam róla a leveleket. Aztán áprilisban kitettem, megfázott és elpusztult. A ma vásárolt palánták elég nagyok voltak. Levágtam a tetejüket. A nagyobb leveleket leszedtem, vágtam belőlük a mai szószba és a többit eltettem száradni. A hajtások tetejét pedig vízbe tettem, egy héten belül gyökereket növesztenek és lesz négy új bazsalikom növénykém.
Készülök kitenni a paradicsompalántákat amik itt az ablakban keltek ki. Idén fűszereken kívül csak ez lesz a kertben. A kert is már második éve egyre kisebb lesz. Nincs elég energiám főleg így tavasszal foglalkozni vele, a föld is elég gyenge. Annyi itt nem terem ezen a pár négyzetméteren, hogy ne kelljen vásárolni. Így a nagy lelkesedések, próbálkozások után lassan ejutok a lehiggadt megelégedésig. Ma is nagy szeretettel néztem végig a piacon a palántákat, örömmel ismertem fel őket. Lehet, hogy ha marad hely veszek egy zellert a friss levelekért. Elültetek két uborkamagot és ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mi a te véleményed?