kedd, november 20, 2018

Játék, megunhatatlanul

Egy régi, már elfelejtett játékot vettünk elő a napokban és jókat játszottunk újra. Ez is azt bizonyítja, hogy nem mindig a drága a jó.
Valamikor Sárosdi Virág blogján olvastam a Digit-ről. Játszottunk is vele akkoriban. Aztán valahogy -talán mert a doboz is kicsi és mert inkább olvastunk - elfeledkeztünk róla. Most, hogy újra rátaláltunk, felfedeztük, olyan, mintha lenne egy új játékunk.
A játék egyszerű. Az öt botocska közül egy elmozdításával kell egy olyan formát kialakítanunk, ami egy a kezünkben levő kártyákon van.


El kell mondanom, hogy az a gyerekünk, akinek a Dixit a kedvenc játéka, nem rajong ezért a játékért, de a hatévesünk szívesen játszik ezzel is.


Egy másik elfeledett játékunk az Upwords. Ezt egy ismerőstől kaptuk, mert neki nem kellett vagy nem tetszett. Szókirakó játék, és román nyelvhez vannak benne a betűk. Jól illik a román nyelvhez, sok szó esetében egyetlen betű megváltoztatásával másik értelmes szót lehet alkotni, így nem csak síkban rakhatunk ki szavakat, hanem felfele is lehet építkezni.
A román nyelv játékos gyakorlásához használjuk. Nagyon jókat játszunk, még azzal a gyerekkel is, aki amúgy nem szeret románt tanulni.




Még egy játék, amivel már évekkel ezelőtt szemeztem, de aztán valahogy elfeledkeztem róla, most viszont az Auchenben találtam rá, 25 ron:  Pentago. Egy mozgatható tábla, fekete és fehér golyók. Leteszel egy golyót, elforgatod a tábla egyik részét. Akinek hamarabb lesz öt golyója egy sorban, az nyert. Szívesen játszunk vele azért is, mert rövid, pár esetleg néhány perces játék. Délután, tanulás után, mikor még nem kívánunk komolyabb és hosszabb stratégiai játékkal játszani, egy cikóriakávé, tea, süti mellett elfér ez is az asztalon. Két személyes. Ez sokszor előny.



"Anya, nyertem!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mi a te véleményed?