péntek, november 19, 2010

Elolvastam...

Ezen az őszön kevesebb idő jutott olvasásra. De sikerült néha kezembe venni egy-egy jó könyvet. Nem is tudom, hány könyvbe kezdtem bele. Nehezebb ki is olvasni őket.

Mostnában olvastam a MEK-ről Fehér Klára: Bezzeg az én időmbent, mert ez nem került a kezem ügyébe "az én időmben". Ez olyan kikapcsolódás volt, pihenés.

Egész más volt a másik könyv. Az Abortusztúlélők olvasása óta furdal a kiváncsiság, milyen lehet a szintén Koinónia, "életjel" sorozatban a gyermekkori szexuális zaklatás témakörben megjelent Rebecca Newman: Az elszabadult sikoly.

Kívácsiságot írtam, mert nagyon keveset hallottam, olvastam ebben a témában. A suliban szinte meg sem említették, vagy lehet épp hiányoztam, amikor erről szó esett. Nem is tudom melyek a hazai statisztikai adatok a témában. A könyvben a nem tudom hány évvel ezelőtti angliai statisztikai adatok vannak megemlítve, mely szerint minden negyedik nőnek és tízenkettedik férfinek volt része gyermekkori sexuális zaklatásban. Valószínű vannak, élnek ilyen emberek országunkban, városunkban. Arra pedig rémes gondolni, hogy gyerekek is. Ez nem egy kézikönyv, inkább önéletrajzi írás... De hadd áljon itt az ismertető a kiadó oldaláról: 
A kortárs brit írónő önéletrajzi írásában a gyermekkorban elszenvedett szexuális zaklatás bonyolult, nehezen azonosítható, olykor alig értelmezhető következményeiről számol be. A szerzőnek hosszú és fájdalmas utat kellett megtennie, amíg megtalálta azt az ösvényt, amin ötgyermekes családanyaként végre elindulhatott a teljes megbocsátás, a megértés, az ön-elfogadás felé. A magyar kultúrában a nemi erőszakkal foglalkozó szakirodalom igen hiányos. A kötet, mely nem akar olcsó megoldásokat kínálni, nem csak hiánypótló. A szerző lebilincselő elbeszélésmódja, őszinte hangvétele érdekfeszítő regénnyé varázsolja a művet.

Csendben kell lenni egy ilyen könyv után a döbbenettől, hogy ilyen is van, ilyen mély sebek, ennyi nem látható fájdalom és gyász ... és szeretet.

2 megjegyzés:

  1. elolvastam az elso fejezetet/ tortenetet... hat mar tetszik a Bezzeg az en idomben :)

    VálaszTörlés
  2. Úgy-e? Nem is tudtam eddig miről maradtam le. Gondolkozok, belenézzek-e más Fehér Klára könyvbe...

    VálaszTörlés

Mi a te véleményed?