szombat, szeptember 25, 2010

"Tata, adjál puszit!"

-kiabált Balázs, mikor búcsúzás után bekötöttem a gyerekülésbe. És mit tehet ilyenkor egy dédtata?...

Még van a szőlőből, amit a tata adott. Nagyon finom. Olyan furcsa nevű szőlők, mint Konkord, meg Zala gyöngye és a többit már nem is tudom.

Kilástás tata kertjéből:

A hét elején Ippon voltunk. Rokonlátogatni. Sok szeretet kaptunk, jól éreztük magunkat. Láttunk hónapos bocit és néhány órás malacokat. Sorra látogattuk a rokonokat, sok szőlőt, diót ettünk. Élveztük a csendet, jó levegőt. 

Ma egy hete pedig a Lea és Dávid menyegzőjében voltunk. Nagyon szép volt! És nagyon tetszett Mike József éneke amit Leáéknak írt. És minden szép volt. Hosszú lenne, ha itt mindent felsorolnék, ami tetszett. 

Egy szép nagy család:

Most itthon vagyunk, megfázva. Elmaradt a betervezett szegedi Vadaspark-látogatás.

Balázs két éves lett már egy hete. Én pedig felbontottam a munkaszerződésemet. Foglalt vagyok nagyon. Alig jut időm csak úgy olvasni. De szeretem ezeket a mozgalmas napokat is. Igaz gyakran szeretném, ha hosszabb lenne egy-egy nap. Tanulnom kell a szervezést, jó időbeosztást.

3 megjegyzés:

  1. Jo volt ujbol olvasni!Isten eltesse Balazst!

    VálaszTörlés
  2. boldog szülinapot Balázsnak! hogy telik az idő...
    köszi a képet! nekem nincs családi képem...

    VálaszTörlés
  3. Isten éltesse Balázst!!!
    2 éves!!! Hihetetlen hogy telik az idő!!

    VálaszTörlés

Mi a te véleményed?