kedd, június 08, 2010

Örülünk


a napsütésnek, végre itt a nyár, elmúlt az esős május.

Közben elolvastam a "Lányom nélkül soha" c. könyvet.

Egy más világ, amit nehéz nekünk megértenünk. Egy két hetesnek induló családlátogatás Iránba több mint egy éves rabság lesz. Bepillantás egy iszlám országba, ahol a nő és a gyerek a férfi tulajdona. Érdemes elovasni, tudni, hogy ilyen is van, így is élnek emberek.

Közben egy másik szörnyűségre is gondolok, amit így hívnak: észak korea.


Legyen itt valami nagyon szép is: a napokban olvastam fel Zágoni Balázs: Barni és a lányok (Koinónia, 2009) c. könyvet. Nagyon tetszett! Van benne olyan mese, amit már ötször fel kellett olvassak Csengének. Balázsnak egyelőre a képek tetszenek benne, tényleg nagyon szépek. A történetek is nagyon jók, valóságosak, el lehet beszélgetni az olvasottakról.

Láttam a könyvesboltban Barni Berlinben-t is. Azt más ilusztrálta, nem tetszett annyira. De a mesék attól még jók lehetnek benne, Anita egyszer kölcsönkapta elolvasni, tetszett neki, nekem sajnos nem volt időm elolvasni, most pedig úgy fúrja az oldalam a kiváncsiság. Jobb lesz elkerülni a könyvesboltot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mi a te véleményed?