Még két hét

és lejár ez az egész licenszes dolog. Miközben azt mondom magamnak, ezek már az utolsó símitások, javítások a dolgozaton, hisz pénteken szeretném leadni a titkárságon, kezdek rájönni, hogy szinte semmit nem tudok. Ezeregy olyan kérdést tehetnek fel, amire nem fogok tudni válaszolni. Rég nem beszéltem annyit egyfolytában románul, amennyi időt kapok a dolgozat megvédésére. Teljesen elszoktam két év alatt az akadémiai nyelvezettől. És ami keveset tudtam abból is sokat felejtettem. És... sorolhatnám. Most úgy érzem, ha nem sikerülne se kellene meglepődjek. Pedig kellene, és sikerülnie is kell. Az egyetlen jó dolog ebben az egészben, hogy tudom, a számomra legfontosabb dolgok nem fognak megváltozni, akármi is legyen azzal a dolgozat megvédéssel. Ilyen hangulatban nem kellene bologot írni, inkább fel-alá járkálni. De én sem vagyok mentes a lámpaláztól s már úgy elegem lett mindenféle suliból.