péntek, április 23, 2010

péntek

Ma jó nagyot jártunk a városban Csengével. Először elmentünk a kórházba, hogy kivegyék a szálat, szépen gyógyult a seb. Persze most is küldtek egyik helyről a másikra, de azért elég hamar (épp mikor azt gondoltam legalább egy órát kell még várjunk) túlestünk ezen is.  
Azután elmentünk városunk egyetlen kicsi magyar könyvesboltjába. Nemrég újították fel a Márai téri református templom épületét, lencsvégre kellett kapjam. 

Azután még visszavittük a könyveket a könyvtárba: Mézga Aladár különleges kalandjai (Móra, 200) és Kormos István: Mesék Vackorról (Osiris, 2006). Mézga Aladárról még gyerekként láttam néhány mesét, nekünk nincs meg rajzfilmben, nem is hiányzik, de elolvasni pár történtet elmegy. Vackor meg nagy kedvenc, ebben a kötetben mind a három mese megvan, nekünk itthon csak az óvodás Vackorról szóló mese van meg.

És már dél körül járt az idő, épp elértünk Anitáért az iskolába és már hármasban érkeztünk haza, kissé éhesen és fáradtan. 

Nyílnak az orgonák, szépek, illatosak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mi a te véleményed?