szerda, december 30, 2009

Nem csak olvasásból áll az élet...



Vége az előszobában a glettelésnek. A festéshez érkeztünk. A képen épp színpróba. Még marad munka jövőre is, padlózás, falburkolás, stb. De már nem lesz annyi por... míg neki nem fogunk a nagyfürdőnek vagy a nagyszobának. Lesz itt még ami nem volt... De reméljük egyszer végül szép lesz. (Vagy megint újra kell kezdeni?)

 Aztán főzni is kell. S ha már kóla került az asztalra (egy évben kétszer ha előfordul, hogy ilyen mérget vásárolunk), hát megsütöttük a kólás sütit is. Segítségem is volt, főleg a kóstolásnál.
A héten vendégeskedtünk is, finomat ettünk, valami krumpli, sajt, tejföl, maradék kevés hús, egymásra rakva, letejfölözve, finom-finom volt. Így hát itthon is készítettem nekünk. Most pedig épp a rakott krumplit vettem ki a lerből. Néha főzicskézni is kell, mert olvasásból nem lakik jól a család.

5 megjegyzés:

  1. :) Aldott uj evet kivanunk nektek!

    VálaszTörlés
  2. Képzeld, mi soha nem veszünk kólát, de ma igen, és a gyerekek csak néhány kortyot ihattak, de még most is ébren vannak, ójaj.

    VálaszTörlés
  3. De nálatok ez a nap más mint a többi...
    :)

    VálaszTörlés
  4. :) jo latni titeket, es orulok, hogy alakul az a folyoso.

    VálaszTörlés

Mi a te véleményed?