péntek, november 20, 2009

Újraolvastam

A.J. Cronin: Réztábla a kapu alatt.
Valamikor régen, még otthon laktam, mikor először a kezembe került. Már nem emlékeztem olyan jól a cselekményre, tudtam, hogy egy orvosról szól. Most újra olvastam valahol róla, s kedvet kaptam újraolvasni. Nagyon tetszett a nem épp vidám történet.

Fülszöveg

Archibald Joseph Cronin nevét régóta ismeri a magyar olvasó. A harmincas években divatos orvosregényének legsikeresebb művelőjének kilenc könyve jelent meg nálunk 1934 után. Bizonyára sokan emlékeznek még A Kalapkirály-ra, a Három szerelem-re vagy az Egy orvos újtá-ra. Cronin maga is orvos volt - katonaorvos, hajóorvos, majd bányaorvos, utóbbi minőségében éppen Walesben, ahol a Réztábla a kapu alatt egy része is játszódik.
E kétségkívül leghíresebb regényének főszereplője, dr. Adrew Manson, friss dimpomával a zsebében érkezik Skóciából a walesi bányavidékre. Hamar ráébred, hogy elméleti képzettsége veszélyesebb, mintha teljesen tudatlan volna, ezért igyekszik minél több tapasztalatot szerezni s a gyakorlatból tanulni, hogy igazán jó és hasznos orvos váljék belőle. Segítségére van ebben áldozatos felesége és egy hányatott sorsú kollégája is.
Hét esztendővel később Londoban találjuk - ahol megszédíti az anyagi gyarapodás lehetősége. Amit eddig elkerült, holott megkönnyítette volna helyzetét: feladja az elveit. Türelmesen hallgatja a gazdag hipochondereket, és észre sem veszi, hogy a valódi betegek számára már nincs ideje. A jómód felé vezető erkölcsi züllés útján egy tragédia állítja meg. De idejében-e?
Minden idők egyik legsikeresebb bestsellerét veheti - ismét - kezébe a magyar közönség.

S miközben olvastam sok minden eszembe jutott. Amit tapasztaltam és amit 'hiteles' forrásból hallottam a néhány év alatt, egy kórház laboratóriámban. Ma is sok minden történik. Még jó, hogy vannak rendes orvosok. Bár a munkahelyemen többször es elhangzott: jaj nekünk, ezek lesznek a mi és gyermekeink orvosai!

5 megjegyzés:

  1. Én is olvastam, nagyon jó könyv.

    VálaszTörlés
  2. Valamikor én is élvezette olvastam!

    VálaszTörlés
  3. Közben meg folyamatoan csodállak, hogy sikerül olyan jól beosztanod az idődet, hogy ilyen sokat olvass. Utolérhetetlen vagy! :)

    VálaszTörlés
  4. en is meg otthon voltam, mikor olvastam :)

    VálaszTörlés
  5. Nem is tudom... úgy érzem nagyon keveset olvasok. Egyszerre több könyvet olvasok, többet hetekig, hónapokig. Mostanában több rég elkezdett könyvnek értem a végére.
    E mellett nem vagyok konyhaművész, ritkán kézimunkázom és egyebek, mert nem lehet mindent.

    VálaszTörlés

Mi a te véleményed?