vasárnap, július 05, 2009

Emlékezés és ajánlás

Olyan négy évvel ezelőtt jutottunk el Szurdukra, a Precept Ministries azt hiszem mondhatom hogy 'eurázsiai' központjába egy bibliatanulmányozó hétre. Izráel népének történetével foglalkoztunk. Nagyon jó volt, mert mi fedeztük fel magunknak az Ige igazságait, úgyanis az induktiv bibliatanulmányozó módszert használtuk. Nekem tetszett.

És legyen itt négy kép is.

Itt  az intézet bejárata:  Itt este  házifeladatozunk :).De azért volt szabadidő is. Csónakáztunk, vízibicikliztünk a tavon, sétáltunk, játszottunk. Itt a képen a röpipálya látható, de még volt két pálya, mert emlékszem, teniszeztem is, életemben először.


Itt az épület hátulról:És volt csend, tiszta levegő. A kaja is jó és elég volt.

És még nincs vége, mert 2005-ben volt az első magyar bibliatanulmányozó hét. Azóta még volt legalább egyik évben, de arra nem jutottunk el. 

Az idén lesz ilyen hét, nemsokára. Több infót az életreváltottigék.blogspot.com oldalon lehet találni. Lesznek fiatalok és nem csak, romániából, magyarországról és szerbiából is. Remélem én is ott leszek...

5 megjegyzés:

  1. Szia Betti!
    Ajánlok neked egy messiáshívő rabbi tanítását: "Válságunk a keresztünk" címmel megtalálható a tzaddik.extra.hu oldalon, a szerdai utolsó tanítás.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Katalin!
    Huh, nahát... érdekes. Nem is tudtam eddig, hogy a mesiáshívő zsidóknak van weboldaluk, tanítások, nagyon érdekes.
    Nagyon szerettem olvasni Richard Wrumbrand írásait is, na, meg hallgattam is prédikációkat tőle, ő is zsidó, aki keresztyén lett, sokat szenvedett hitéért.
    Most ez is olyan más volt. Köszönöm.

    VálaszTörlés
  3. A rabbit már személyesen is megismertem, mert múlt szombaton elmentünk hozzájuk az alkalomra.
    Nem olyan szigorú, mint a tanításaiból hallik, csak sok rossz tapasztalata van az egyházból, egyébként ő valamikor szombatista volt, a testvére pedig református pap. Nekem sokat jelent a tisztánlátásban, mióta hallgatom. Ostorozó, de mindenki azt vegye ki belőle, ami rá tartozik.
    a caddik.shp.hu-n olvasható írások is vannak, regiment.
    Richard Wrumbrand-t nem ismerem.
    Én egy ilyen zsidótól olvastam könyvet: Jakov Dankani: Miért pont én?
    Ha beírod a Google-ba, megtalálod.
    Jó könyv, de ebből nem annyira értettem meg a zsidó identitást, mint a Bélától. Már azt is tudom, milyen sokfajta zsidó van, és az is, hogy igazán a keresztényeknek nem kéne őket missionálniuk, mert nem igazán tudják, hogy "nyúljanak" hozzájuk, és inkább csak rontanak a helyzeten. Jobb ha a zsidók felé zsidó szolgál,ahogy kezdetben is volt.
    egyébként Béla gyakran jár Erdélybe,megkérdezem tőle, Temesváron szokott-e szolgálni.
    szia

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen! (de előbb alszom egyet :))

    VálaszTörlés

Mi a te véleményed?