szombat, május 09, 2009

Reggel

egyedül szerettem volna kimenni vásárolni, de Csenge ragaszkodott hozzám,  így együtt mentünk, de lassabban, s csak ide a közelbe, s persze volt nyöszi, is, hogy menjünk már haza. De kaptunk virágot. S életemben először most vettem rebarbarát. Finom kompótot főztem belőle, amit a lányok nem kóstoltak meg, de nem is baj. Mit lehet még  készíteni rebarbarából?  Van valakinek kipróbált jó receptje?Aztán vettem tárkony, majd megszárítom. Wikipédiából:

Leveleit fogyasztják. Friss, zöld állapotában, vagy sóban, illetve ecetes vízben eltéve és szárítva is felhasználható. Saláták, ecetes savanyúságok eltevésénél, de levesek, főtt húsok, szárnyasok, birka, bárány, vadhúsok, valamint zöldbab-, zöldborsó-, és burgonyafőzelékek, ecetek ízesítésére is használják.


Teája (Dracunculi herba) vesetisztító, epehajtó, étvágyfokozó hatású.

Edddig nem nagyon használtam a tárkonyt épp ezért ideje kipróbálni.

Amúgy itthon volt bőven nyűgölődés, nyafizás, sírás, veszekedés, visítás. Még jó, hogy J. kicsit kiment a kicsivel és naggyal míg a középső aludt. Amúgy az akinek külön főzök volt kedves kihányni az ebédet. Van egy könyv, amit egyszerre hárman olvasnánk. Hát így.

7 megjegyzés:

  1. Ma szinkronban voltunk, mert én is mindenféle zöldfűszerről keresgéltem tudnivalókat, sőt még jegyzeteltem is. Szeretnék egy zöldfűszerrészleget a kertben.

    Ami a rebarbarát illeti, nekem is van, és képzeld, pont ahhoz is keresgéltem receptet, mert kompótnak és sütinek én sem szeretem, de ha már van, akkor meg akarom próbálni dzsemnek elkészíteni. Állítólag nagyon gazdag C vitaminban, kár lenne nem felhasználni.

    VálaszTörlés
  2. És a tárkonyos bableves nagyon-nagyon finom! :o)

    Én is dzsemet akartam írni, meg a rebarbarás pitét - nem olyan rossz, de azért nem fogok rászokni.

    VálaszTörlés
  3. Köszi, kipróbálom a tárkonyos babalevest :).

    A lányok nemszerették a kompótot, de meg sem küstolták, egyszerűen elutasították, mert még nem ettek ilyet.

    VálaszTörlés
  4. A piacon kitől vetted a rebarbarát? mert nekem is szükségem lenne rá néhány süti recept kipróbálásához!

    VálaszTörlés
  5. Anyósodékkal egy soron van egy magyar bácsi, attól, azt hiszem apósod látta, amikor vettem. Azt hiszem csárdáról jön a bácsi. Csak hétvégén.

    VálaszTörlés
  6. Köszi Betti, ismerem a bácsit :) habár a nevét mindig elfelejtem! deeeeeeeee most eszembe jutott, Mihály bácsi!

    VálaszTörlés
  7. én a rebarbarát és a tárkonyt is Brassóban ismertem meg... kedvenc lett a rebarbara kompót, meg szerettük sütibe is. lekvárt is szoktam volt készíteni belőle, magában, több cukorral, utoljára fahéjat is tettem bele, de vegyítettem eperrel. nagyon fincsi.
    ezen a vidéken nem ismerik.

    a tárkonyt meg krumplilevesbe tettem, de akkor az csak a fűszer benne, úgy is hívják: tárkonyos krumplileves. amúgy még hallottam, hogy van, aki gyümölcslevesbe teszi (pl. meggy), de nekem nem jött be az az íz.

    VálaszTörlés

Mi a te véleményed?