Itthonülős vasárnap

Úgy érzem elfogytak a tartalékaim, pedig igazán nem történtek nagy dolgok felénk, ilyen apró semmiségekbe meg igazán nem illik belefáradni. Csenge ma már annyit nyafizott (pedig délelőtt nem is volt itthon), hogy egyszerűen nem tudtam mit kezdeni vele s lassan már magammal sem, s még itt volt a kis orrcsorgós és egy másik lázas gyerek. Hát fogtam és a hordozóval a hátamra tettem. Addig legalább csend volt, kicsit tettem-vettem itt a házban, s érzelmileg mind a kettőnknek jót tett ez a testközelség. Úgy 8 perc után már kérte, tegyem le. S egy darabig nem volt nyafizás, nem kellett olvassak sem, el tudta foglalni magát, én meg mehettem nyugodtan szoptatni.  Úgy vettem észre, Balázs ismeri már a hordozókendőt, tudja mire való, mire számíthat, s kicsit csalódott volt, hogy nem őt került sorra, nagyon ritkán esik meg ilyesmi. Lassan azt mondom, nem is tudom, néha hogy boldogulnék a kendő nélkül, főleg, ha ketten akarnak egyszerre anyázni. Mert Csenge néha úgy viselkedik mint egy bébi, amin nem csodálkozok, s nem is haragszom érte. Csak néha úgy érzem, nehéz derűsnek lenni. S ilyenkor meg tudom érteni,miért vágynak egyes anyukák munkába a gyerek mellől. Magam a kettesek közé sorolom, akik ilyen "néha" alkalmakkor elmennének sétálni, csak míg elalusznak a gyerekek... A hármasok milyenek?