csütörtök, január 01, 2009

Szinte észre se vettem, s már 2009-et írunk.

Boldog Új Évet Kívánok!
illetve:
Bízd Újra Életedet Krisztusra!

Egyszer fent egyszer lent... A hétfői nap után, kedden roszzul éreztem magam (azt hiszem a megfázás is környékez), nagyon fájt a fejem, fáradt voltam, mert nem adtam meg a testnek azt ami neki kijár, most szoptatásos időszakban 7 és fél, 8 óra alvás éjjelente (szoptatásokkal együtt). Két rövidebbre szabott éjszaka visszaütője volt ez, azt hiszem.
Szilveszter napja olyan volt, mint bármely más vakációs nap. Este elmentünk az istentiszteletre. Aztán itthon megvacsoráztunk. Kicsit beszélgettünk a lányokkal, visszaemlékeztünk arra ami szép volt az elmúlt évben, aztán imádkoztunk, lefektettük a gyerekeket s én is belealudtam az altatásba, pedig mostanában ritkábban fordult elő ilyesmi..., no, de az éjfélre felkeltem.

Az elmúlt napokban nem nagyon találtam időt blogírásra. Volt, hogy napközben eszembe jutott, hogy "ezt majd leírom", de valahogy nem sikerült. Talán majd szép lassan előjönnek a gondolatok, s akkor leírom.

most csak ennyi

3 megjegyzés:

  1. Nagyon boldog U jevet nektek is. Adjon ISten neketek sok erot, egeszseget, energiat es turelmet egymashoz es a gyerekekhez.Utjaitokat iranyitsa, adjon bolcseseget a mindenapokban.

    VálaszTörlés
  2. „Hogy boldog lehess, 3 kincset keress:
    Higgy, remélj, szeress.
    Hozzon az új év örömből végtelent, szeretetből önzetlent, sikereket mit csak lehet!”

    B.U.E.K.

    VálaszTörlés

Mi a te véleményed?