itthon vagyok. Egyre nehezebb. De kórházba menni se vágyok. Mikor Anita születését vártuk, nem tudtam, mi vár rám. Most már kicsit más a helyzet... De előbb-utóbb túl kell esni rajta, csak nem mindengy hogyan.
A múlt héten olvastam itt a blogon a Napi Igét: Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mert Te benned bízik (Ésaiás könyve 26:3, Károli ford.) És tudtam, ez nekem szól a szülésre.
Sokat pihenek, már amikor tudok a lányoktól, olvasgatok, mikor nekik, mikor magamnak. Sokszor nagyon fáradt vagyok. És gondolom leszek is még néhány hónapig. És meg fogom tudni milyen az, ha egyik kicsi másik pici... Mindenképp, azt hiszem nagyon meg fogok gazdagodni: tapasztalatokban, magam megismerésében, és remélem Isten kegyelmének megtapasztalásában. És azt fogom énekelni: "Erőt adsz minden helyzetben, Te vagy a kincsem, életem, Te vagy a mindenem..."
Ismerem ezt az erzest hogy mostmar megnott legyunk tul rajta, jo lenne fogni, megismerni a vilag masik oldalarol is foleg hogy mar nehez. Csak tarts ki, rovidesen kezedbe foghatod mar :)
VálaszTörlésaranyosak a lányaok,Anita milyen nagyos már!Sok eröt neked továbbra is!Gondolunk rád!
VálaszTörlésKöszönöm.
VálaszTörlésÉdesek,szépek a lányok!Büszke lehetsz rájuk!És nemsokára 3 gyermekedre leszel büszke!
VálaszTörlésAjándékok ők.
VálaszTörlés