kedd, augusztus 26, 2008

Örülök,

hogy elmúlt a kánikula. Éjjel már nem kell légkondizni, s tán nappal sem. Ma reggel 25,5 fok volt a lakásban, persze az ablakok éjjel nyitva voltak hajnalig, akkor a forgalom miatt be kellett csukni az ablakokat. Kint is sokkal kellemesebb. A parkban sinccsennek nagyon sokan. És esszük a szőlőt. Örülök, hogy még itthon vagyok. Teszek-veszek. Rengeteg a vasalnivalóm. Nem győzöm. Csenge egyre többet használja a "nem" szót, belső kényszer hajtja, hogy amikor csak lehet, ellenkezzen. Néha már nem tudom mit tegyek. Hagyom sírni is, pl. ma délben elalváskor. Máskor várok kicsit. De azt se mindig lehet. Akkor magam mellé veszem a virgácsot. Mint ma délben, mert hát éhes volt és jól evett, de előtte nemezni kellett. A virgácsot látva meg azt mondta: "Haragszom." A miértre nem felelt, de a kire haragszolra: "Anyára." volt a válasz. Mit tegyek? Elmúlik ez az időszak is. Ma rajzoltunk is Csengével, fiú és lány babákat kért, de amint megvolt a fejük és a szemük elkérte, hogy ő folytassa :).
Összegezve: szép az élet felénk.

2 megjegyzés:

  1. Krisztina már rég "nemezik" általában nem veszem komolyan amit mond, máskor meg azértis megmutatom, hogy úgy lesz ahogy én mondtam minden ellenkezés ellenére - nem tudom melyik a jobb s ha egyik sem akkor mi ilyenkor a teendő.

    VálaszTörlés
  2. Errőla az a történet jut az eszembe,hogy egy kisfiú mindenre nem-et mondott és az anyukája megkérdezte tőle napok elteltével,hogy :Kérsz csokit?
    A válasz:Nem! és már azonnal nyúlt a csoki után.Ennyi.Abban a korban vannak,hogy dacolnak,de majd idővel elmúlik,szerintem.
    A lányom még nem mondja,de nem félek még tőle,habár én is felkészülök a virgácsos korszakra elméletben.

    Szoktátok nézni a Supernany-t a Prima-n?
    Vannak okos dolgok is benne,persze van olyan is ami túlzás,mert egy 8-10 órát ledolgozott anya biztos nem fog 1 őrán keresztül türelemmel ülni a gyerek mellett,hogy kivárjon valamit...

    VálaszTörlés

Mi a te véleményed?