Egy Vasárnap

Délelőtt itthon maradtam Csengével. Már tegnap fájt az egyik hónom alja, a nyirokcsomók, de az éjjel nem aludtam jól miattuk, s ma reggel minden kézmozdulás fájdalmas volt. Most kicsit jobban vagyok, de még nem jól. Azért remélem elmúlik...

Szóval itthon voltunk. Nedves borús idő volt. Nehezen telt a délelőtt. Még ebéd előtt lefektettem Csengét, mert fáradt, nyűgös volt.

Ebéd után a lányok elvoltak többé-kevésbé. Persze Micimackót is néztek. De volt civakodás vagy veszekedés vagy minek nevezzem, hol egyik kiabált vagy sírt, hol a másik bántódott meg. Lényeg, hogy azért mi szülők felváltva kicsit pihentünk. Anita meg azt mondta, hogy azért csak jobb Csengével, mint egyedül.

Mikor a délutáni istentiszteletre készültünk, javában dörgött az ég, s mire indulni kellett zuhogott az eső. Gondolkoztam is magamban, hogy menjek-e a lányokkal, de azért csak elkészültünk és elindultunk.

Nagyon örülök, hogy mégis elmentünk. Csenge nagyon élvezte, hogy kapucnis kabátot vehetett, nem akarta levenni. Nekem meg az istentisztelet volt nagyon jó.

-A böjtről és imádkozásról, rövid tömör gondolatok.

-Jézus kérdése a 38 éve beteg emberhez: akarsz-e meggyógyulni? és a "nincs emberem" - kapcsolatok

-tanítványság: odaszánás, egy életen át.

Aztán a végén egy pár szó ezzel, egy pár szó azzal - igazán frissítő. Míg én beszélgettem Anita kint szaladgált, Csenge a szokásos esti magán énekórán volt Katinál, majd' minden vasárnap tanul Katitól egy-egy gyerekdalt, én nem is tudom mindet. Kapuzáráskor jöttünk haza, amin nem is csodálkozom már.
Itthon senki se volt nagyon éhes, így kilencig mindenki lefoglalta magát. Akkor kaptam észbe, hogy holnap hétfő, le kell mindjárt feküdni. Gyorsan vacsorára! Józsi nem volt éhes. Anita pirított kenyeret kért, Csengét inkább nem kérdeztem, mert tudtam, a pirított kenyeret elfogadja, Józsi is éhes lett a pirított kenyér gondolatától, így örömömre hamar asztalhoz ültünk. Mondanom sem kell, hogy nincs finomabb vacsora meleg vajas pirított kenyérnél és kakaóstejnél. Békességel fűszerezve.
Aztán végre pizsamában voltak a lányok. Gondoltam, lévén majdnem tíz óra, nem lesz meseolvasás, de imádkozás közben, Csenge átölelte a nyakamat és olyan ellenállhatatlanul mondta, kérte: "edényezünk, anya", hogy odaadtam neki az edényes dobozt, s főztünk, ettünk míg Józsi olvasott egy fejezetet Csupafül meséiből, amiről én sem mondtam volna le csak úgy. Jó éjt puszik után Csenge még sírásos zsarorással próbálta megszerezni a Pöttyös Panni az ovodában-t, de nem sikerült neki, hisz az is jó nagy keménykötésés könyv, épp nem kiságyba való. Hogy lehet véget vetni a sírásnak? Egy jó mesével. Csak háromszor kellett elmondjam lerövidítve a Józsi olvasta mesét. Ez nagyon jó, mert a múlt este, miután négyszer meséltem el ugyanazt a történetet, Csenge még mindig azt mondta "még egyszer", s kérdésemre, hogy "már négyszer elmeséltem, hányszor meséljem még?" azt válaszolta "tízszer".

Száz szónak is egy a vége:
1. Éljen a vajas pirított kenyeres vacsora!

2. Éljen az esti mesefelolvasás! Milyen jó, ha egy családban van(nak) gyerek(ek).