Újból egy életrajzi könyvről írok. Már pár éve itt van a könyvespolcon. Nem én voltam az első olvasója. S mert aki olvasta, azt mondta, érdekes, és mert szeretem az életrajzokat, én is kézbevettem. Wisinger István: Egy elme az örökkévalóságnak - Neumann János regényes élete.
Négy évvel ezelőtt voltunk Szegeden egy kiállításon, melynek címe: A jövő múltja, Neumantól az internetig. De azt hiszem, már azelőtt is hallottam erről a névről, s hogy fontos az informatikában, és hogy ő is egyike azoknak a zsidó családból származó magyaroknak, akik bár messze kerültek a szülőföldtől, jó hírét vitték az országnak.
Regényes, olvasmányos történetre számítottam, valami hasonlóra, mint a Richter Gedeonról szóló regény. De már néhány oldal után rájöttem, hogy ez nem lesz olyan könnyú olvasmány. Nagyon sok információ van a könyvben, és Neumann mellett még sok ismert emberről is részletesen ír. Néha kissé ismeretterjesztőbbnek éreztem, mint regényesnek. Valószínű a matematikában, informatikában, fizikában jártasaknak aranybánya, pihentető, szórakoztató irodalom. Miután elolvastam, visszatekintve azt mondhatom, hogy sok érdekes dolgot megtudtam a könyvből. Hogyan rakták össze az első számítógépet, hogyan készült az atombomba, mivel indokolták az első atombomba ledobását. Nem bánom, hogy elolvastam. Az ismeret, tudás megszerzése nem mindig könnyű és élvezetes. A kép, amit Neumannról ad a könyv, nagyon emberi, elképzelhető, ahogy a táblára ír, ahogy viccet mesél a vendégeinek. Hihetetlen, milyen zseni volt! S milyen rendkívüli emberekkel találkozott, dolgozott együtt! Akaratlanul feltevődött bennem a kérdés, mi lett volna, ha nem olyan fiatalon hal meg (53 évesen)? Mitől volt annyira jó a régi magyar iskola, hogy azokban az időkben több kimagasló tudóst is adott a világnak?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mi a te véleményed?