péntek, december 30, 2022

Olvasni jó!

Az elmúlt két hónapban kiolvasott könyvek közül említek meg itt -szokásom szerint- párat, most négyet. Ezek azok, amelyek valamiért nagyon tetszettek, örömmel gondolok rájuk és öröm volt olvasni őket.

Prodán Márta: Felettem az ég (Luther kiadó, 2022). Többször próbáltam az elmúlt hónapokban megszerezni  Márta könyvét, sikertelenül. Mikor már nem is reméltem, hogy ebben az évben kézbe vehetem, mégis eljutott hozzánk a könyv. Nagyon köszönöm kedves ismerőseimnek, akik segítettek, örömöt szereztek nekünk. Márta blogját mindig örömmel olvasom. A "Felettem az ég" sokkal mélyebb olvasmány.  A szavak, mint szépen felfűzött gyöngyök sorakoznak. A lélek mélyéből, csendjéből hozott gondolatok a  hétköznapokat ünneppé alakítják. Felismerésre, továbbgondolásra, örömre, hívnak. Kevés könyv van, amit a magam kedvéért újra elolvasok. Ez is ezen kevesek egyike. 

Süveges Gergő: Apakaland -Egy nagycsalád válogatott történetei (Harmat kiadó, 2022). Egy könyv, amit egyszerre négyen is olvastunk. Csak egyetlen fejezetet elolvasása is elég volt, hogy mosolyogjunk vagy nevessünk, mert lám, milyen szép (és nehéz) és vicces is az élet, ha kisgyerekekkel élünk együtt. Nem volt nehéz együttérezni az íróval, elképzelni az épp olvasott  élethelyzetet. Közben eszembe jutott, hogy nálunk is volt hasonló vagy épp teljesen más mulatságos vagy határokat feszegető, türelempróbáló eset. Az elmúlt napokban, ha valaki olvasott és nevetett, akkor biztos az Apakaland volt a kezében.

Mihalec Gábor: PÁR-percek. Heti gondolatok a növekedéshez (Harmat kiadó, 2020). Ez egy olyan  könyv, amit ajánlott együtt olvasni azzal, akit szívünkből szeretünk, házastársunkkal. A könyv 52 rövid gondolatébresztő, inspiráló írást tartalmaz és beszélgetésindító kérdéseket, feladatatokat. Csak pár perc, nem fárasztó, nem kimerítő. Inkább frissítő. Jó volt együtt olvasni, beszélgetni, gondolkozni. 



Boros Lajos: Rácsok mögött szabadon (Harmat kiadó, 2017) Ezt a könyvet pár évvel ezelőtt kezdtem el olvasni. Aztán valahogy elveszett, elkallódott. Majd idén valamikor újra előkerült, s benne volt a könyvjelzőm is. Így hát folytattam, ahol pár éve abbahagytam. Nem egy letehetelen könyv. Mégis egy nagyon szép, szinte hihetetlen történet arról, ahogy egy bünözőt megváltoztat Isten kegyelme és szeretete. Ritkán hallott, egyszerű módon, egyszerű szavakkal leírva. Nincs olyan mélység, ahová Isten nem tud lehajolni és kiemelni. S lehet a börtönben is Istennel élni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mi a te véleményed?