UNO

Nem kell egy játéknak nagynak és drágának lennie ahhoz, hogy gyakran és szívesen elővegyük.
Az elmúlt hetek leggyakrabban asztalra kerülő játéka az Uno volt. Régi, elfelejtett és sokszor újra elővett játék.

Játszottunk a junior kártyákkal, amikor a soron levő legkisebbet tanítottuk unózni, a kis méretű kirándulós kártyákkal, amikor kirándultunk és leültünk pihenni és a klasszikus kártyákkal, melyeknek doboza rég tönkrement. Játszottuk ketten, hárman, négyen, hatan,kicsik és nagyok.
Egyszer régen valahol tízen is játszottuk. Az aztán pörgős és hangulatos volt!
Játszottuk kíméletesen és játszottuk gyorsan, belecsapósan, cserélősen és továbbadósan.
Az elmúlt hetekben itthon legkisebbünk kérésére főleg ez utóbbi belecsapós, cserélős, továbbadós változatot játszottuk. Pihentető, rövid, könnyed,nem igényel nagy stratégiát. Szívesen játszunk unot szinte bármikor.
Legkisebbünk 5 évesen pár perc alatt megtanulta a számokat felismerni nullától kilencig hibátlanul s egy életre, csak hogy a nagyok bevegyék őt is a játékba egy szombat reggel anyósomnál. :)

Szóval, Uno-ra fel!