Pedig délelőtt még cinkéket lestünk a teraszon, a legkisebbünk még a rollert is elővette.
Hallottuk az előrejelzést, hogy holnapra megjön a hó. És megjegyezték a gyerekek, hogy hány centit ígértek a rádióban s beszélték, hogy az mennyi is, lehet-e szánkózni, hógolyózni. Mert ők már rég erre várnak. Számukra ezt jelenti a tél.
Aztán egyszer csak elkezdett szállingózni valami apró, fehér. Játék közben újra és újra az ablakhoz szaladtak. Majd vacsora után először a gyerekek mentek ki. S lelkesedésük rám ragadt.
Csak ki akartam lépni az udvarra, látni, érezni a havat.
Elővettem a szánkót, de még nem volt elég vastag a hó a járdán. Ezért szánkó nélkül vettük birtokba az utcát. Senki nem volt kint rajtunk kívül. Egy autó hagyta halvány két csíkon kívül nyomtalan volt a hó. Elindultunk. Varázslatos csillogás vett körül. Ropogott a hó a lábunk alatt. Körbejártuk a házunk előtt és mögött körbefutó utcákat. Az hóval takart üres telkek puha fehérségétől úgy éreztük, mesében járunk. Hógolyó repült el mellettem. Gyermekeim között lépdelve a puha hóban, fáradság, gondok ellenére, kis időre ámuló gyerek lettem.
Ez ajándék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mi a te véleményed?