Ősz lett,

de komolyan! Hideg-fázós reggelekkel. Előkerültek a hosszú nadrágok, a zoknik, a cipők. Azért még reméljük felmelegszik egy kicsit, így a nyári ruhákat nem tettem még el. De már nézem, kinek mi van a hideg napokra, mit kell vásárolni. Milyen jó, hogy van mit elővenni, mert volt aki szeretettel gondolt ránk és mert a nagytól marad a kisebbnek. Közben várom, hogy megérkezzen a bútor a nappaliba és felszámoljam az évekig használt dobozokat.

A nyári, őszi eltevések terhét átvette az anyukám, még jobban mint az elmúlt években.

Ez az ősz jelentősebb változást is hozott az életünkbe. Én nemsokára hivatalosan is románul "casnică", magyarul nem is tudom hogy mondják pontosan, helyesen, mindenképp a gyerekeit itthon nevelő anyuka leszek, más szóval, meghatározatlan ideig felbontom a munkaszerződésemet. Ezen kívül Anitát átírattuk egy magyarországi iskolába. Kicsit átrendeződik az életünk. Tanulom az itthoni élet jobb megszervezését. De persze ennél sokkal többre van szükség. 

Egyszer régen, kaptam egy mailben ezt az írást vagy inkább továbbküldős levelet (köszönöm Rena!), már akkor is tetszett, most ide is kimásolom:

Egy nőtől - miközben jogosítványát újította meg egy önkormányzati hivatalban - egy adatfelvevő hölgy megkérdezte, hogy mi a jelenlegi foglalkozása. A megkérdezett egy ideig tétovázott. Bizonytalan volt, hová is sorolja magát. "Arra gondolok," magyarázta az adategyeztető, "hogy van-e munkája, vagy csak..?" "Természetesen van munkám!" csattant fel a nő. "Anya vagyok." "Nincs 'anya' kategóriánk foglalkozásként. A 'háztartásbeli' fedi le ezt." mondta az adatfelvevő segítőkészen.

Már el is felejtettem ezt a történetet, mígnem egyik nap ugyanilyen helyzetben találtam magam a városházán. A hivatalnok nyilvánvalóan egy karrierista nő volt. Magabiztosan, hatékonyan dolgozott, olyan jól csengő címet viselt, mint például "Hivatali kikérdező" vagy "Városi adatfelvevő".

"Mi a foglalkozása?" kérdezte.

Mi késztetett arra, hogy ezt mondjam? Nem tudom. A szavak egyszerúen kibuggyantak belőlem. "Gyermekfejlődési és emberi kapcsolatok területén dolgozom társkutatóként."

A hivatalnok abbahagyta pillanatnyi munkáját, golyóstolla megállt a levegőben. Felnézett, mint, aki rosszul hallott. Megismételtem a titulust lassan, kihangsúlyozva a leglényegesebb szavakat. Aztán csodálkozva láttam, hogy ezt mind leírta nagy fekete betűkkel a hivatalos kérdőívre.

"Megkérdezhetem," mondta a nő érdeklődve, "egész pontosan mit csinál ezen a területen?"

Hűvösen, az izgalom legkisebb jele nélkül a hangomban, szinte kívülről hallottam, amint így válaszolok: "Folyamatos kutatási programban veszek részt (melyik anya nem) laboratóriumban és terepen is. (normálisan azt mondtam volna kint és bent). Dolgozom a Felettesemnek (elsőként az Úrnak, aztán egész családomnak), és van már négy kreditem is. (mindegyik lány). Természetesen a munkámhoz tartozó tevékenység igényli a legtöbb figyelmet az ember-szakmákban (melyik anya tagadja?) és gyakran dolgozom 14 órát 1 nap (inkább 24-et). Ebben a munkában jóval több a kihívás, mint más, "átlagos" foglalkozásoknál. A jutalom inkább a megelégedettség, mint pusztán a pénz".

Érzékelhetően folyamatosan nőtt az elismerés a hivatalnok hangjában, amint kitöltötte a nyomtatványt. Felállt és személyesen kísért az ajtóig.

Miközben hazafelé vezettem, fényes új karrierem lebegett a szemem előtt.
Otthon 13, 7 és 3 éves labor-asszisztenseim üdvözöltek. Az emeletről hallottam új (6 hónapos) kísérleti modellünket gyermekfejlesztési programunkból, amint új hangmintáit próbálgatja.

Úgy éreztem, ütést mértem a bürokráciára. Hivatalos feljegyzés készült rólam egy, az emberek számára elfogadhatóbb foglalkozásról.
"Egy újabb anya", vagy 'Anyaság" már nem hangzik elég jól.
Micsoda pompás pálya! Különösen, ha van egy titulus is az ajtón.

Netán ez teszi a nagymamákat "haladó" kutatási munkatárssá a gyermekfejlesztési és emberi kapcsolatok területén, a dédnagymamákat pedig a haladó kutatási munkatársak ellenőreivé?
Szerintem igen! Még azt is gondolom, hogy a nagynénik kutatási munkatárs asszisztenssé léphetnének elő!

Kérlek, tudasd ezt a jó hírt a többi anyával, nagymamával, nagynénivel vagy más barátoddal, akiket csak ismersz.

Magamról: nem érzem magam profi anyának, de örülök a gyermekinknek. Ma megint sírva vonultunk hazafele, micsoda menet voltunk! De van ez így. Aztán sikerült megegyezni a fiúval, vállamra vettem (nyakamba), hátamon hátizsák, egyik kezemben szatyor (mert a piacra is bementünk), másikban a levetett felsők egy része, mellettem a két leányzó a homokzófelszereléssel (mert a parkban is jártunk). De melyik anya nem tudja milyen is ez? És milyen jó, hogy van ilyen is!