hétfő, augusztus 09, 2010

Keresem

a Vadolő és Az utolsó mohikánt, de nem volt a gyerekkönyvtárban. Elmentem a felnőtt részlegre, hátha ott megkapom. Sajnos csak néhány magyar könyv volt, mert már nem kölcsönöznek magyar könyveket. A könyvtár szét van szórva a városnak legalább 5 különbőző részében, el akarok még menni vagy két helyre, na de nem ezt akartam mondani. Volt ott egy Petőfi kötet, egy Ady, egy Jókai regény, egy Móricz és még néhány régi poros magyar könyv, a legfelső polcon, létrát kaptam, hogy nézelődjek.
De, nagy meglepetésemre, találtam két új könyvet, két Wass Albert könyvet, s bár egyszer régen azt mondtam, nem olvasok több Wass Albert könyvet, mégis, valamit csak ki kellene kölcsönözni, ha már eljöttem idáig és ott tartott egy jegesesős zivatar. Így kivettem és kiolvastam: Egyedül a világ ellen. És mivel itt fel van fordulva a ház, azzal a gondolattal, hogy megint ugyanaz lesz a témája, mint általában a Wass Albert könyveknek,  de valamit csak kell olvasni, belekezdtem a Magukrahagyatottak-ba is. De ez meglepően más volt és mégsem. Tetszett és elgondolkoztatott. Mert szörnyű a háború, akár a bolgár hegyekben, akár a Kárpátokon, akár a koreai sziklákon. És mégis mindig újra van háború s míg akik a háború kimenetele felől döntenek kényelmes fotelekben ülnek és finomakat esznek, addig sokaknak kell meghallniuk. Miért?

A nagyszoba kirakodása közben ráakadtam egy nem tudom hány évvel ezelőtt vásárolt gobelinre, amit épp csak hogy elkezdtem, de aztán eltettem.
Most újra elővettem. Szép. De nagyon sok idő kell a kivarrásáshoz. De ha minden nap varrok egy kicsit pár év alatt befejezem. És pár perc kikapcsolódás nagyon jól esik. Főleg ebben az összevisszaságban, ami  körül vesz még legalább egy hétig. A gyerekek három napot mamáztak, de csak a kicsik, de lassan már nekik is elegük lett és inkább itthon anyáznak a nagy felfordulásban. Ezek olyan 'túl kell élni' napok, amikor a remény éltet :). 

4 megjegyzés:

  1. A vadolot es az utolso mohiknat kikolcsonozheted a 2-es apartmanbol :) Ugy latom nem hoztam el magammal az indianos konyveket (azt hittem meglesznek Endrenek- es lehet meg is vannak -de Zilahon), igy anyumnal vannak meg. Esetleg ha megyek hozza kikeresem, es elokeszitem neked :)
    Anitanak keresed? van meg egy par ilyen stilusu konyvem ha gondolod, apum nagy JF Cooper es Karl May rajongo volt.

    VálaszTörlés
  2. Köszi Tücike. A Nyomkereső megvan a szüleimnek. De az első kötetet sehol nem találtam. Anitának keresek. Most kaptunk pár könyvet kölcsön, gondolom hónap végéig elleszünk, de aztán szívesen fogadok olvasnivalót, mert mi már nem győzzük.

    VálaszTörlés
  3. Kozben hazahoztunk Zilahrol egy jo par konyvet, es mivel Endre is nagy indiankonyv rajongo, majd ezekbol is adhatok :) majd konzultalok a ferjemmel lassam melyik valo kislany kezebe :)) (es kozben szoritok, hogy Julia is szeressen olvasni, mert kulonben karba vesz ennyi konyv, mai itt van ebben a hazban)

    VálaszTörlés
  4. És nincs köztük a Vadölő?

    VálaszTörlés

Mi a te véleményed?