öröm

A hétvége kézzelfogható öröme az, hogy felkerültek a polcok a kisszoba falára. A régi könyvespolcon már nincsennek két sorban a könyvek, az íróasztalokról is eltűntek a könyvstócok. S kellemes meglepetés is ért: "nem is tudtam, hogy ez a könyv is megvan nekünk!"

Nem kézzelfogható, de értékesebb öröm, hogy együtt lehettünk, beszélgethettünk egy családdal.
Öröm: a gondolatébresztő szavak.

Isten kijelenti magát a temészetben, a történelemben és a Bibliában. A történelemben... megint az, hogy nem véletlenül alakulnak az események úgy, ahogy... miért a nyelvi, népek közötti határok...
Életünk... tetteinknek következménye van... sorsunk, családtagjaink életének alakulása... a "miért engedi meg ezt Isten"...  talán úgy is kellene kérdeni, mit akar Isten mondani nekem ezek által... s jó lenne úgy élni, hogy Isten megáldhassa elsősorben családom tagjait. Fáj a felismerés, hogy ezt már jól elrontottam. ... csak a kegyelem... Gyermekeimre nézek, drága kincseimre. Mit meg nem tennék értük!? Mért hogy nem jut eszembe: a legtöbb amit tehetek értük, hogy Istennek odaszánt életet élek? Ennek gyakorlati megélése ma és mindennap... És máris látom, hogy megengedtem magamnak ezt is azt is... Nem mintha nem lenne szabad vagy rossz lenne. ...
És még jó volt nekem ezen a hétvégén Evódia bejegyzése.

Már vártuk és látszott, hogy hamarosan bekövetkezik: Balázs elkezdett egyedül járni. Nem csak néhány lépést, hanem bejárja az egész házat, jön-megy. Még van popsin csúszkálás is, de egyre kevesebb. Mondtam is, nekünk már nincs bébink.