kedd, október 27, 2009

Mák

Itt az ősz. Kezdődik a kalácssütés. Kedvencem a mákos kalács, legalább olyan vastag rétegben legyen a mák, mint a kalácstészta. Ezért kicsit szétnéztem, mit is írnak a mákról, mert növénytant ötödik és kilencedik osztályban tanítottak, s sajnos nem sok maradt meg abból amit tanítottak.
A kerti mák (Papaver somniferum) fontos kultúrnövényünk. A még zöld termés megvágása után képződő, megszilárdult tejnedve, az ópium, kb. huszonötféle nagy hatású alkaloidot (például morfint, narkotint, kodeint, tebaint, papaverint) tartalmaz. Az alkaloidok a száraz mákgubóból is kinyerhetőek, fontos gyógyszereket készítenek belőle. Magyar kutató, Kabay János nevéhez fűződik a száraz mákgubóból való kivonási eljárás kidolgozása. A népi gyógyászatban, a zöld terméstok forrázatával a gyermekeket "nyugtatták". Kabay János is ezt az eljárást alkalmazta a világon először. Először a zöld terméstokból vonta ki a morfiumot és a kodein, papaverint. A zöld termésben gondot okozott a klorofill jelenléte, ezért a száraz kicsépelt mákgubót használta fel. A mai drogfogyasztók is ezt az eljárást követik és készítik a mákteát.

2006. január 1-jétől a fehér virágú változata drognak minősül. Ezután szabadon csak a lilás-rózsaszínes változat termeszthető Magyarországon.

forrás: wikipédia
Mire jó?

Jelentőségét tekintve a máktok a vegyipar számára sokkal fontosabb alapanyag, mint a mákszem. A gyógyszeripar számos készítményben hatóanyagként alkalmazza a gyomor-bélrendszer, az epe és húgyutak görcsét oldó papaverint, a köhögéscsillapító narkotint és kodeint, valamint az erős fájdalomcsillapító hatással rendelkező morfint.
forrás: házipatika

Érdekesség:
Mák csontritkulás ellen
Szlovákiában több évvel ezelőtt egy egész temetőnyi sírt kellett exhumálni, mert áthelyezték azt a falu túlsó oldalára. Mindenki legnagyobb meglepetésére a csontok teljesen ép állapotban voltak, olyannyira, hogy tudományos vizsgálatot indítottak az okok felderítésére. Az eredmény egyszerre volt banális és megdöbbentő. Kiderült, hogy a helyi lakosság rendszeresen, heti 3-5 alkalommal fogyasztott étkezési mákot különböző ételek formájában, mivel épp a máktermesztés volt a falu egyik fő bevételi forrása.

A további tudományos kutatások kiderítették, hogy a mák olajának rendkívül magas foszfor tartalma volt a „felelős” a kalcium hatékony felszívódásáért, és a csontokba beépüléséért.

A kutatások során létrehoztak két, egyenként 20-20 fős csoportot, melynek tagjai előrehaladott csontritkulásban szenvedő nők voltak. Az egyik csoport hagyományos kezelést kapott, míg a másik napi 1-1 mokkáskanálnyi mákolajat szedett. Az eredmény mindenkit meggyőzött! A mákolajjal „kezelt” csoport valamennyi tagjának csontozata normális értéket mutatott már 12-16 hónapos kezelést követően.

Tanácsom tehát: hetente 3-szor fogyasszon mákos ételeket, vagy rendszeresen alkalmazza a gyógynövény szaküzletekben is kapható mákolajat. Vigyázat! Levegővel érintkezve gyorsan avasodik, ezért mihamarabb zárja vissza a kupakot, és tegye hűtőbe!
forrás: terebess.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mi a te véleményed?