Kinek jó a hordozás?

Tegnap Balázs késő délutántól az esti fürdetésig aludt. Nagyon örültem mert volt időm vasalni, teríteni, mesét olvasni, mosogatni, enni...
Már este volt, mikor Csenge a hordozós könyvet lapozgatta, abból kellett neki meséljek. S hát elmondtam, hogy én is úgy hordoztam őt. S megkérdeztem, szeretné-e, hogy most a hátamra vegyem a hordozókendővel? Igen, mondta s várakozó nagy szemekkel nézett rám. Így hát elővettem a hordozókendőt. (Bocs, hogy kicsit kócos vagyok, ezek olyan pillanatképek, s szoktam fésülködni is, de ez már a lefekvés ideje.)
Nagyon tetszett Csengének.
S mit mondjak, láttam Anitán, hogy ő is szívesen kipróbálná a hordozókendőt, mikor látta, CSenge milyen jól érzi magát.
Így hát megkértem Józsit, aki még nem hordozott eddig, próbálja meg felvenni a hátára Anitát, mert nem nekem való 21-22 kgt cipelni a hátamon.
Ez érdekes lesz!
Az eredmény:

Anita is nagyon élvezte.

Néhány percig így járt vele Józsi a lakásban.

"Nagyon jó!" mondta Anita.

S mivel Balázs kezdett ébredezni, le akartuk tenni a zsákjainkat. Mire ők hevesen tiltakoztak. Anita is.

De hogy Csenge milyen kétségbeesett sírást rendezett, hogy neki "még kell hordozás!", szinte vígasztalhatatlan volt. Megígértem, még fogom hordozni. Már csak azért is, hogy feltöltsem az "érzelmi tankját".

Tehát nagyon-nagyon jó a hordozás. Elsősorban a gyereknek, hisz egyik alapvető szükségletét elégíti ki, a biztonságérzetet. És hát akkor miért ne lenne jó a szülőnek is?

Nem tartom kizártnak, hogy Anitának sikerül még néha rávenni az apját, hogy ilyen módon a hátára vegye, s az sem kizárt, hogy később lesz olyan fénykép is, hogy egyikünk két ilyen zsákot cipel.