Kell egy kis idő magamnak,

így hát a hajnali orrszívózás (azt hittem ki sem tudom nyitni a szemem), szoptatás után kicsit felkeltem.

Hát így vonultunk ki péntek délután a parkba. Én elég kábán. A lányok örömmel, hogy végre én is velük tartok. Józsi tolta a Csenge kocsiját, amibe nem akart beleülni, csak hazafele, mert akkor már nem voltam velük, mi Balázzsal hamarabb bejöttünk, csak bő fél órát voltunk kint így elsőre. Balázs alig értünk ki, elaludt és végig aludt.
Józsi szerint elég sápadt vagyok. De hát két hete nem voltam kint, és hát két hete szültem, nem pedig a hegyekben vakációztam.
Frizuraváltásra készülök, ha meg nem gondolom magam, frufru nélkülire, úgyhogy egyelőre arra várok, hogy az egy kicsit hosszabb legyen.
Egyik gondom: mit is vegyek magamra? Soha ekkora nem voltam. A lábam még mindig nagyobb, bár már belefér a legnagyobb cipőbe, amit szülés előtt nem tudtam felhúzni. Most már emlékszem, Csenge születése után is kellett néhány hónap, mire a régi cipőket fel tudtam venni, igaz, akkor először a csizmákat kellett használni, nem nagyon éreztem, hogy nagyobb a lábam. De most még cipős idő van. Aztán a ruhákkal is gondban vagyok. Mert bár örömömre két kiló leolvadt rólam mióta hazajöttem, még legalább tizenkettő pluszban van (hat ez utóbbi terhességből, a többi még az azelőttiből). És kilókat fölszedni lehet ezután is. Leadni viszont nehezebb lesz. El kell kezdjek tornázni. Na meg a rendszeres kinti séták is jót fognak tenni.
Nem tudom mikor jelentkezem még. Néha annyi mindnet leírnék, mert olyan aranyosak a gyerekek, de mire leülhetek írni elfelejtem mit is mondtak... Valahogy felgyorsult az élet. :)