Kissé nem a legszebben alakult ez a nap,

mert mi felnőttek nem voltunk a legjobb kedvünkben. J. a számítógép miatt, én meg, mert hiába diétáztatom Csengét már három napja. Nem megy a hasa, de azt sem mondhatom, jól van. Lehet csak a foga, de lehet, hogy nem. A Smecta port nem találta finomnak, a teát se kérte. Én már rég meguntam volna a banánt, de ő még eszi. De azért mégse olyan ez az evés mint amikor jól van, így hajnalban félálomban ilyesmit mondott szegénykém: kanál, krumpli. Úgy adnék neki mindent enni, de nem lehet. Ettől eltekintve a lányok meg rajtunk lógtak ezen az esős, hideg márciusi napon. Csenge nagyon nyűgös volt, persze nincs jól a gyerek. De azt hiszem én is nyügös voltam. Jó, hogy este lett és csend. Ma megkérdeztem magamtól, hogy fogom én bírni három gyerekkel? Persze a választ is tudom, hogy túl fogjuk élni, és nem csak. Csak most egyáltalán nem így éreztem. Igaz, sokszor nem az érzések a legfontosabbak. Várom már a diétázás végét. Lesem mi kerül a bilibe, és persze hányszor. Tegnap és ma csak egyszer, javulás az azelőtti háromhoz képest, de ez még nem elég. Pedig már meguntam, hogy nem tudunk rendesen együtt enni, csak píritott kenyeret. Na de holnap ez nem lesz nagy gond, mert a gyüliben kajálós nap lesz, így délutánig kettecskén leszünk itthon Csengével, lesz időnk kedvünkre diétázni s egymást szórakoztatni.