olyan jót beszélgettem az én kedves Nagy mamámmal! Nagy ajándék Ő nekem. Mindig kész meghallgatni és megérteni. Hétfőn arra gondoltam, milyen jó lenne rongyos palacsintát enni. S hát, most azt mondta csütörtökön süt majd és küld nekem is. Hát nem csodás!? És megbeszéltük a kenyérsütést is, és elmondta, hogyan készítsek kovászt és tartsam egyik sütéstől a másikig, mert ettől lesz jó kenyér íze a kenyérnek. Drága kincs az ilyen nagymama. És úgy tud örülni nekem és annak ami nekem öröm, és tud bátorítani, hogy már nem is számít mit mondanak mások. Hogy jelenthet egy idős, beteg, törékeny asszony ennyi erőt? Ő nagyon tud szeretni engem az én "szeretetnyelvemen", vagyis úgy, hogy azt tényleg szeretetnek érezzem. Nem a teljesítményem volt neki a fontos, hanem én magam. Annyira, de annyira hálás vagyok érte.
Olyan megértő szeretettel fogadta a (szerintem nagyon) jó hírt is, hogy szinte már nem is fér belém. Közvetlen családomon kívül (J. és A., Cs. még nem igazán érti) neki volt a legjobb elmondani. És még azt szeretem nagyon Mamában, hogy imádkozik értem, néha el is mondok neki konkrét dolgokat, amik bántanak vagy csak úgy az épp aktuális problémát. Csak azt sajnálom, hogy olyan ritkán találkozunk. S hogy miért kell neki megöregedni külsőleg?
Milyen érdekes lehet neki végiggondolni gyermekeit, unokáit... imádkozni értünk, szeretni nagyon, mindenek ellenére. És szeretem az elfedező szeretetét. Ő nem egy hírszolgáltató központ. Ezért is bízom benne, mert ahogy nem tergeti ki előttem más rokonok dolgait, tudhatom az enyémekről is hallgatni fog. Hát ilyeneken gondolkoztam ma. Csak azt nem tudom, hogyan hasonlíthatnék jobban rá?
