apróságok

Ma este rém álmos voltam. Azt hiszem a hideg miatt. Csengével délben 1 órát sétáltunk kint. Az egyetemtől az ovodáig 15 perc gyaloglás. Az ovodától hazáig 45 perc gyaloglás. Úgy aludtam volna egyet ezek után...

Már nem hiszek a mikulásban. S mégis járt nálam a Mikulás, pedig nem is vártam. És kétszer jött, mert valamit a zsákjában felejtett s vissza kellett forduljon. Nem találkoztam vele...

Csenge nem érti mi a Mikulás. De megtanult szívószállal inni, mert a Mikulás hozott neki dobozos szörpöt. Amúgy csorog az orra. Ma este a képes Bibliát lapozgatta. Mikor mondtam "Úr Jézus", összetette a kezét. Tetszett neki Mária, és mondta is, hogy Máá.

Anita örült a Mikulásnak. Nem is tudom pontosan mit hisz erről. Tegnap kérdezte, hogy a kulcslyukon jön be? Az oviban a csizmájukat az ablakba tették és jött a Mikulás, és Anita fehércsokit is kapott, nagyon örült. Mi meg elkészítettük a babaházat. Nagyon tetszik neki.

Hazafele jövet az ovodából újra megkérdezte, ma mit tanultam az iskolában. És hát elmondtam neki, hogy arról, hogy a nehézségek ellenére szabad örülni, szépen élni, mindig lehet remélni. Valami ilyesmit, mert mit is mondhatnék neki az egzisztenciális pszihoterápiáról, hisz magam is alig tudok valamit, de a szeminárium ma is nagyon jó volt, jót beszélgettünk. Egy rövid utccányit erről beszéltem, mire Anita megkérdezte, hogy csak ennyit tanultam? Ezért míg végigmentünk egy valamivel hosszabb utcán beszéltem neki egy bácsiról (Viktor Frankl), akiről a tanárnő beszélt és olvasott a könyvéből (amibe én is szívesen beleolvasnék, csak úgy), aki ... bla-bla-bla. Mikor gondoltam, hogy elég, megkérdeztem, untattam-e. Nem - volt a válasz.

Érdekes ez az egzisztenciális pszihoterápia. A -románul- psihoterapie sistemică is érdekel. Utánna kell olvassak.