Abban az évben december 17 vasárnap volt. Emlékszem, szombaton a Bételből gyalog mentünk haza. Sokan voltak a Mária téren. A villamosok is leálltak. Vasárnap reggel csend. A Mária téren levő üzletek ablakai betörve. Délután 4 óra után mentünk át a központon. Tele volt emberekkel. Csend volt. Csak fejünk felett köröztek a helikopterek. Siettünk. Este a központ felől zaj hallatszott. Villamos, busz nem járt. Gyalog indultunk neki négyen egymásba fogózva. Az Ortopédiánál letértünk a központba vezető sugárútról. Veszélyes volt arra menni. Félelem, menekülés -ezt éreztem. A viaduktnál katonai tankok fordultak ki és dübörögtek a központ felé. És katonai autók. Zaj. Sietés. Félelem. Mikor már csak vagy 7-8 perc volt hazáig, a kaszárnyával szemben üzletsornál emberek. Tankok jöttek. Épp befordultunk egy tömbház mögé szapora léptekkel, szinte futva. Lövések dördültek. Csak előre, gyorsan. ...és végre becsukódott az ajtó mögöttünk. Otthon voltunk. Mind a négyen. Villanyt alig gyújtottunk. Ablakokat letakartuk sötét pokróccal. Ez csak a kezdete volt félelemmel teli napoknak.