Nem tudom

hova tenni, hogy ennyi öröm egy napra. Nagyon szeret engem Isten s biztos vannak akik imádkoznak értem, azoknak írom, nem hiába.
Ebéd után (ami du. 3 körül volt), fél hatig Csengi elvolt nélkülem. S ha már kiblogoztam magam, palacsintát sütöttem, még melegen el is fogyott, mióta Csenge megvan, ritkán futja rá.
Este kimentem egy kicsit a lányokkal a parkba, találkoztunk Anita egy volt ovodatársával és az anyukával, váltottunk pár szót, és most már még jobban örülök, hogy ovodát váltottunk. Szabad-e ennyit örülni? Lesz-e ennek visszavágója. Vagy néha olyan látatlanba kell döntést hoznunk, csak úgy hittel, s aztán majd jönnek a bizonyítékok, hogy tényleg jól döntöttünk? Azt hiszem ez utóbbi áll most.
Ma este újra volt Csenginek egy hiszti próbálkozása. No, de nem vert át. Látta a fényt és ki akart menni. S micsoda sírást rendezett! Aztán eldőlt az ágyon, kereste a helyét. Békén hagytam egy ideig, de aztán megsimogattam a hátát. Hát azonnal felült -én attól féltem elkezd sírni, de nem, hozzám bújt, mintha azt mondta volna, nem haragszom, szeress, és álombaszopizta magát. Ma este így volt. Mindjárt elalszom.