vasárnap, március 23, 2008

kiírom a szomorúságom

nem szeretem, ha valaki a jóindulat köntösébe burkolózva manipulálni akar, s ha nem sikerül, mintha mi sem törént volna, a legjobbakat kívánja, bizonyítandó, felette áll a helyzetnek.
nem szeretem, ha még mindig az a gyerek kell legyek, aki nem gondolhat, nem akarhat mást, mint amit tévedhetelenül jónak gondolnak számára, mert már elmúlt az az idő s mert más elgondolás is lehet épp oly jó, s helyénvaló.
nem szeretem, mikor valaki ide-oda hajlik, ahogy szél fúj, megbízhatatlan és fél az emberektől.
nem szeretm, mikor valaki mások gyengeségére hivatkozik, csakhogy a saját elképzelését, akaratát megvalósítsa.
nehéz tisztelni azt, aki csak akkor bátor, ha mindenki helyesli.
nehéz tisztelni azt, aki mások nevében hozz döntést, de a munka nehezét másra bízza.
fájdalmas, ha az emberi veszteség semmit sem ér a saját akarat megvalósulása mellett.

szeretném megváltoztatni a múltat, ahogy gyerekként néha szülőket cseréltem volna... de nem lehet. S ha lehetne is, ki tudja, lehetne-e jobb?
az erő nem abban van, hogy el tudunk menekülni a fájdalom elől, hanem, hogy el tudjuk hordozni, mégis örülni, szeretet adni.

mások hibája talán azért fáj annyira, mert részben magamra ismerek. s lehetne-e máshogy?
de talán marad a máshogytenni lehetőség reménye.

4 megjegyzés:

  1. húúúúúú, köszönöm, hogy leírtad...
    hasonló kérdésekkel küszködöm...

    VálaszTörlés
  2. kár, hogy nem voltál ott ma este a gyüliben. engem valahogy helyretett, bár nem ilyesmivel volt kapcsoltaos az ige...

    VálaszTörlés
  3. Kicsit elkeseredett a hangulatod, de lehet mire ezt az uzenetett megkapod mosolyogni fogsz. Valaki teljes erovel kuzd azert hogy embereket osszetorjon, szomoruva tegyen, legyozzon. Viszont ismerek VALAKIT akit Jezusnak hivnak aki legyozte, mert nem maradt a sirban.....neha eletunk azt a 3 nap lehangoltsagat hordozza, de van lehetoseg feltoltodni, mert VALAKI legyozte lelkunk ellenseget.

    Zsoka sokszor nagyon sokszor gondlotam arra de jo lenne ha a multatt valahogy meg lehetne valtoztatni......NEM LEHET. Isten megtanitott arra hogy a multatt le kell tenni az O kezebe, es a mult hibaibol, csalodasaibol tanulva a jovonkre koncentraljunk. Isten egyszer azt mondta hogy a mult megvaltoztatasan abrandozni bun...mert azt az idot ha a jovo pozitivara forditom gyozedelmet hozhat. Megtanultam hogy vannak dolgok amelyeket soha nem tudok befojasolni, megvaltoztatni, es a multam ide tartozik....de a jovom sokban, nagyon sokban rajtam all, a jovovmet tudom alakitani, formalni. Van egy angol mondat ami oriasi eroseggel bir: Istenem vedd a multam fajdalmat es hasznald valakinek a fejlodesere. Lord take my pain and used it for someone alse gain. Mert a mi hibaink fajdalmaink altal azonosulni tudunk azokkal akik most azokon mennek at......es mi vagyunk azok akik megertjuk, mert benne voltunk. Ez elhet szulo gyerek kapcsolat, ez lehet csalodasok, ez lehet lelki fajdalmak....hasznald oket Isten dicsosegere, masok aldasara es rengeteget fogsz fejlodni altaluk, es radobbensz hogy tobbet nem fogod akarod megvaltoztatni.

    VálaszTörlés

Mi a te véleményed?