Az ősz

számomra nem csak az elmúlásról szól, hanem a reményről is.

A reggelek hidegek. Dél körül még gyakran kellemesen felmelegszik. De ha felhő kúszik a nap elé, fázósan gombolózom be. A szél is hol kellemes, hogy telet idézőn hideg. A falevelek egyre több helyen kezdenek sárga-barnán hullani. Az őszi gyümölcsök örömmet hoznak a rövidülő nappalokba. Sétáink alakalmával szinte mindig találunk diót.

A boltokban a facsemetéktől a virághagymákig minden kapható. Mert az ősz nem a vég, hanem egy új kezdet reménye, ígérete. Ezért vásároltam én is néhány virághagymát. Emlékszem az idei tavasz örömére. Ezt szeretném fokozni. Legyen majd még több szín, illat, öröm. Hová is lehetne még néhány virághagymát rejteni?

Közben arra gondolok, hogy olyan ez, mint a feltámadás. Ez az ígéretünk, reménységünk, a bizonyosságunk. De minden feltámadás előtt ott a halál, az elmúlás. Ezen az úton mindenkinek végig kell menni. Csak nem  mindegy, hogy hogyan.

Olvasni jó

Érdekes könyvet olvastam a nyár elején: Philipp Blom: "Amikor a világ kifordul a sarkából -A kis jégkorszak (1570-1700) és a modern Nyugat hajnala" 

A fülszövegből: 

"Mindössze 2 Celsius-fok - ennyivel csökkent átlagosan 1570 és 1685 között a hőmérséklet, de ez elég volt ahhoz, hogy felforgassa az óceánok áramlásait, megzavarja az éghajlati körforgásokat, világszerte extrém időjárási eseményeket okozva. A telek hosszúak és hidegek lettek, a nyarak rövidek és hűvösek, a folyók és csatornák jeges színpaddá alakultak kirakodóvásárokkal és bordélyházakkal, a madarak repülés közben megfagyva potyogtak le az égből, IV. Henrik francia király pedig egy szép reggel megfagyott szakállal ébredt... Európa jeges birodalommá vált. A kis jégkorszak következtében a gabona megfogyatkozott, a gazdaság és a társadalom mély válságba került. Az emberek az oktatás, a tudomány és a technológia segítségével próbáltak megszabadulni a természettől való függésükből - radikálisan átszabva Európa addigi társadalmi, kulturális és politikai szövetét. Egészen máig hatóan."

Már hallottam arról, hogy valamikor régen, az ezerötszázas évek körül sokkal hidegebb volt az éghajlat itt nálunk. Ebben a könyvben olvastam arról, hogy egész Európát megviselte a kis jégkorszaknak nevezett lehűlés. Érdekes, hogy ez nem emberi tevékenység miatt történt. Ezért feltehtem-e a kérdést, hogy egy 2 fokos felmelegedésért az emberi tevékenység okolható? S ha a kis európa kiteszi a lelkét, hogy kevesebb széndioxidot bocsásson ki, tönkretéve gazdaságát, számít ez valamit, főleg a szomszédban dúló irgalmatlan háború mellett? A mentsük meg a bolygót szinte már vallássá lett. Pedig menteni mást kellene. A Föld sorsa biztos kezekben van - már ha olvassuk és elhisszük azt, amit a Bibliában erről olvashatunk.

De visszatérve a könyvre, olvasmányos, könnyen érthető, nem unalmas. Bepillantást kapunk az éghajlat változásán túl a társadalmi élet és a gondolkodásmód változásairól. Megérthetjük, hogyan fordultak el az emberek attól a nézettől, hogy az időjárás szélsőségeit isteni haragként értelmezzék, a felé a nézet felé, hogy a természetben minden a saját törvényei szerint zajlik. Láthatjuk hogyan változik a kereskedelem, egyes országok meggazdagodnak más népek elnyomása által. Olvashatunk vulkánkitörésről, ami szinte egy évig nukleáris telet okozott. Egy kis történelem - számomra érdekesebben, mint a suliban tanították annak idején.

a végeken

"Mi a végeken lakunk,

azt mondják rólunk,

hogy magyarok

már nem vagyunk,

mégis magyar

szavakkal morzsoljuk

a betűt,

és a szavakból

mondatokat, imát

kovácsolunk."

Mucsi B. János: Mi a végeken lakunk-ból

Ősz hozta gondolatok

A hosszú, meleg és száraz nyár után sietve, hidegen, szürkén és esősen tört ránk a ősz. Napokra elrejtette a Napot. Előkerült a hosszú nadrág, a kardigán, a kabát, este a meleg takaró. Többfelé áradások és egyéb nyomorúságok.

A nyár végén beszerzett vírus még itt bolyong köztünk. C-vitamint szopogatok és étkezések után propolisz cseppeket számolok még mindig. Az éveim száma miatt érzem gyengének magam? Milyen az életteli vidám reggel? Csendes örömmel örülök minden reggelnek, mert jobb, mint a tegnapi. Igyekszem lendülettel kezdeni a napot. Határozottan jobban vagyok, mint egy vagy két hete. Mégis még este előtt elfáradok. A kávé most nem csak kedvtelés. És várom már a napsütést.

Szeretem az otthont, ahol lehetek fáradt, beteg, erőtelen. Ahol elég az, ami van. Ahol van jó szó, bátorítás, elfogadás, segítség. 

Az asztalon két kupacban emelkednek az olvasásra váró könyvek. Olvassak vagy inkább vasaljak és hallgassak valamit? Jó lenne sütni valamit, a kamaszok mindennek örülnek amiben van egy kis cukor esetleg kakaó.

Míg döntésre jutok a délután felől, nézem az ázott avart, a szürke eget. George Bacovia versei jutnak eszembe, melyekben minden ólomszürke, nyomasztó, kedvtelen. Mikor kamaszként kellett olvasni, nem tetszettek. Akkor az esős napok is szépek voltak.

Milyen az, ha az ember megöregszik? Ha mindenki elmegy, mert dolga van, mit tehet, akinek már nincs ereje dolgozni? Ha ide-oda teszik az embert, hogy lehet értelmet találni a napoknak? Hogyan lehet a hosszú várakozásban megőrizni a reményt? Van-e öröm a betegség, gyengeség, öregség, magány idején?

Néhány vasárnapig a délutáni istentiszteleteken Jób könyvéből fogunk olvasni. Nem könnyebb lenne tavasszal vagy napsütéses nyáron foglalkozni ezzel a könyvvel? Rövidülő nappalok, ősz, elmúlás. Értelmetlennek tűnő szenvedés, reménytelenség. Régen és ma is tele volt és van a világ szenvedéssel. Nem tudom, hogyan élik túl a napokat azok, akik épp most vannak a legnagyobb nehézségben. A derüs napok rohanásában, nevetésében észre se vesszük a rejtett, belső erőt és a megtartó kegyelmet. 

Olvasni jó!

Még a nyár legelején olvastam Clara Törnvall: Autisták - A spektrumon élő nőkről című könyvét. De említésre méltónak tartom, mert egy érdekes témát hoz elénk, amiről keveset hallunk. Lehet, hogy az érintettek jól tájékozottak, de szerintem sokan vannak még, akik számára nem világos és egyértelmű ez a téma. Az autizmus egy nagyon tág fogalom. Vannak, akik nagyon súlyosan érintettek, állandó gondozást igényelnek. De vannak olyan személyek is, pl. azok, akiket régen Asperger-szindrómásoknak neveztek, ma talán magasan funkcionáló autistáknak nevezik őket, akik valamilyen területen nagyon jók, és úgy-ahogy elboldogulnak a világban. Vannak, akik kevésbé érintettek, és soha nem is vizsgáltatták ki magukat, csak néha furcsán viselkednek, reagálnak. Esetleg pszichiátriai kezelést kapnak. De azért van munkahelyük, családot is alapítanak és nagy erőfeszítések árán úgy néz ki, elboldogulnak az életben. Hogy milyen áron, csak ők tudják.

Az írónő is mindig másnak érezte magát, sok problémával kellett szembenéznie, míg végre megkapta felnőttként a diagnózist: autista. Saját tapasztalain keresztül ismerhetjük meg a könyvből, milyen is az ilyen emberek élete. Még Svédországban is nehéz.

"Nincs tértudatosságom."

"Egyszerűen képtelen vagyok tájékozódni."

"Az arcokat sem ismerem fel, ezért inkább mindenkinek köszönök."

"Senki sem próbálja megtanítani a neurotipikusokat arra, hogyan kell velünk kommunikálni, hogyan kell minket értelmezni."

"A nők autizmusa nem ugyanolyan, mint a férfiaké, s ez részben azért van, mert a társadalom elvárása más a lányokkal, mint a fiúkkal szemben. Az autizmussal élő lányok korán megtanulják, miként kell palástolni társas nehézségeiket."

"Az autizmussal élőknek a többi embernél nagyobb mértékben van szükségük stabil munkahelyre, és előre jól átlátható munkakörülményekre."

" A neurotipikusak jelentik a normát, mivel ők vannak többségben. Az autisták kisebbségben vannak, ezért alkalmazkodniuk kell a körülöttük lévő valósághoz. Sokak számára ez egy életen át tartó küzdelem." 

Elolvasva a könyvet kicsit megértőbbek lehetünk mások másságával szemben. 

"Nem gondolunk arra, hogy mások számára mennyi küzdelemmel jár a legegyszerűbb feladatok elvégzése is. Azt hisszük, mindenki egyforma."

Nyár

Sikerült kipihenni az szabadság fáradalmait.  Nyár elején még azt reméltük, lesz egy nyugalmas nyarunk. De valahogy mindig történt valami, sose unatkoztunk. S mikor eljött az elutazás ideje, akkor is az  aktiv pihenést választottuk, Amúgy egész nyáron úgy adódott, hogy volt bőven alkalmunk utazni. Alaposan kifáradtunk, de a fáradtság elmúlik, a szép emlékek viszont megmaradnak. A hideg téli napokon hálásan gondolunk majd vissza a nagy melegre, az utazásokra, a szép tájra, az együtt töltött időre.

Csak pár kép, az emlékezés végett.

Nem felejtem el a reggeli kávézást, a kézműves fagyizót, a kiálltást a múzeumban, a finom lángost, a legfinomabb ebédet kedves ismerősöknél, az éjszakai hűvöst, amiért oly messze kellett utazni. Hálás vagyok Istennek azért is, hogy oltalmazott utazásainkban. Soha semmiben nem volt hiányunk. Minden napra jutott öröm. Kell-e ennél több?