Gondolkodom

... a gyereknevelésről.
Annyi mindent lehet olvasni, hallani a témában. Hitele annak van, aki már túl van rajta, már élvezi munkája jó gyümölcsét...
Mitől jó a nevelés? Mit jelent a nevelés? Nem, nem akarok belebonyolódni a témába.
A nyáron, egyik kedves gyermekem nyilvános, mások előtti vislekdése értette meg velem a Példabeszédek könyvében írtakat, arról, milyen is az, amikor egy gyerek szégyent hoz anyjára. És tudtam, hogy elrontottam valamit...

A gyermek szívéhez hozzátartozik az ostobaság... (Példab. 22:15)
Aki bölcsekkel jár, bölccsé lesz, az ostobák barátja pedig romlottá lesz. (Példab. 13: 20)
A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság! (1Kor.15:33)

Az utóbbi időben még jobban megértettem, hogy a gyerekek neveléséért a szülők a felelősek. Isten a szülőknek adja a gyerekeket. A gyerek így is, úgy is felnő. Tanul itt is, ott is valamit. A gyermek irányítása, nevelése mégis a szülő felelőssége.

Úgy gondolom a nevelés nem azt jelenti, hogy az újszülöttet nem vesszük ölbe, nehogy elkényeztessük. Nem szeretem ha a picik sírnak. Nem értik még, hogy szeretve vannak, csak ha testközelben vannak. Mikor már ki tudja mondani, hogy "nem", akkor már nem csak azt kell mondani: legyen ahogy akarod.
Gondolkozom azon, hogy ha egy gyerek két évesen nem tud szót fogadni, akkor hogyan fog tudni hat évesen? Nem hiszek a diktatorikus nevelésben. De szükséges, hogy a gyerek tudjon -ahogy valaki mondta régen- egy szóra engedeleskedni. Nem mert a szülőnek ez tetszik, hanem mert ez szükséges, ha élni akar, akkor is, ha ezt a gyerek nem érti, nem ért ezzel egyet. Vészhelyzetben nem lehet mindig magyarázkodni, kérlelni, könyörögni, sem főpróbát tartani engedelmességből. Nagyon nehéz dolgok ezek. Főleg ha magamat vizsgálom és be kell ismernem, hogy nekem sem tetszik az engedelmesség. Mert a Bibliában nem csak áll, hogy ti gyermekek engelmeskedjetek a ti szüleiteknek... (Kolossé 3:20) , hanem én, a szülő épp úgy engelemességgel tartozom Istennek. És ó, jaj... nem könnyű ez. Szeressem én is úgy gyermekemet, mint Isten engem...
De ez nem jelenti azt, hogy következetlen lehetek a nevelésben. Ha fáradtságra hivatkozva nem törődöm az otthon jó működése érdekében felállított rendre, annak kellemetlen következményei vannak. Persze az itthoni élet nem szabályok betartásáról szól. Sőt, a szeretet sokszor szükségtelenné teszi a szabályokat. De mikor nem érezzük úgy, hogy kedvesek kell legyünk, vagy valamelyik gyerek úgy érzi, hogy most ütnie kell, akkor bezzeg akár életet mentő is lehet  a szabály.
Amiről még gondolkozom, hogy a nevelés és jellemformálás kapcsolatban van... Mert itt velünk, szülőkkel együtt élve, évek alatt, észrevétlenül alakul a gyerek jelleme. (És ó, megint azt látom, hogy jó lenne ha nem rám hasonítana egy-egy jellemvonásban - ezért nekem is változnom kell, nem majd ha lesz időm, hanem most és folyamatosan, nem hiszem, hogy van stagnálás, vagy igyekszem a jóra vagy rossz szokásokat fogok kialakítani, észrevétlenül...)

Egy másik dolog, amin gondolkozom, főleg a kicsi gyerekeknél, akik szinte készségesen utánoznak mindent a nagyobbaktól vagy egykorúaktól, hogy itt is a társak megválasztásában a szülő nem a véletlenre vagy adott helyzetre kell hagyatkozzon. Nem csak a játszótéren nem játszunk együtt a káromkodó négyévessel, nem mert lenézzük (sőt inkább sajnálom), hanem mert gyermekeim jellemben nem elég erőssek, hogy ilyen társaság negtiv hatását ellensúlyozni tudják, épp úgy más téren is vigyázni kell a szülőnek, milyen hatásoknak teszi ki a gyereket. Nem üvegbúrában való nevelésre gondolok, de szükséges védeni a kisgyereket a csúnya, bántó beszédtől, aggressziv képektől, cselekedetektől, tiszteletlen viselkedésnek a látásától, még a kedves rajzfilmeket is sokszor ki kell kapcsolni, mert az értékrend amit képvisel (pl. a szereplő nem ismeri be a rosszat amit elkövet-gyávaság, szemrebbenés nélküli hazugság) nem egyezik azzal amit a szülő át akar adni a gyereknek, illetve meg kell ezeket beszélni. Persze nem mindig válogathatjuk meg a gyerek játszótársát (s az enyémektől is tanulhatnak mások rosszat), néha viszont tapasztalom a rombolást egy-egy ilyen találkozás után, aminek hatását kiigazítani időt és energiát igényel. Nem mintha a szülő tökéletes lenne vagy a gyerek földre szállt angyal lenne, mentes minden bűntől, de minek nehezítse meg a szülő a saját és gyereke dolgát? Azt, hiszem, ha most nem veszem a fáradságot a helytelen dolgok rendezésére, később sokkal nehezebb lesz. Nagyon nehéz dolgok ezek még csak elméletben is. Hát még gyakorlatban...

És végül ez itt nem elmélet. Nem tudok nevelés terén tanácsot adni. Ezek itt csak gondolattöredékek... Lehet meg sem tudtam jól fogalmazni, amit gondoltam... S lehet holnap már nem így gondolom, mert én is változom.
Minenképpem az élet egyik legnagyobb kihívása a gyermeknevelés. Azért is, mert megláttatja velem, hogy  messze nem vagyok az aki lenni szeretnék. S mutathatok kifele amit akarok, gyermekem akkor is lát amikor "csak mi vagyunk". Úgyanakkor nagy ajándék szülőnek lenni, sok titokba lehet bepillantani s lehtesőgég is  a változásra.
És újra és újra imádkozom, hogy Isten kegyelméből tegye jóvá amit elrontottam már ezen a téren és adjon bölcsességet nekem.