hétfő, augusztus 31, 2009

Még jóformán ki se pakoltam

és máris újra csomagolok. Eljött az idő, hogy Balázs megismerje a harmadik dédtatáját is. Szilágyságba megyünk pár napra. Ez nem szabadság, hanem rokonlátogatás. Félek fárasztó lesz. Balázs állandóan menne, nem tudom, hová lett az én nyugodt kicsi fiacskám. De azért jó lesz friss falusi levegőt szívni, finom igazi tehéntejet inni, találkozni rég nem látott kedves rokonokkal. Örülök, hogy vannak, hogy van hova menni.
Ma vett nekem a kedves férjem egy mp4 lejátszót. Már rég szerettem volna egy mp3 lejátszót, ami az enyém legyen, mert van egy, amin gyerekdalok vannak, azt a konyhában szoktuk hallgatni a gyerekkel, de az foglalt. Szurdukon volt említve a Szövetség tanulmány kapcsán, hogy a zsidóknak Isten azt parancsolta, hogy
Halld meg, Izráel: Az ÚR a mi Istenünk, egyedül az ÚR! Szeresd azért az URat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon. Írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra! (5Mózes 6: 4-9)
Ezért ma kerestem hangos Bibliát, amit fel is tettem a lejátszóra. Majd a fülhallgató lesz a fejdísz a 'homlokomon', ez is egy módja a 21. században alkalmazni a régen leírtakat. Ma az autóban hallgattam, aztán megkérdeztem Anitát, hogy akaja-e hallgatni amit én hallgatok? Hátraadtam a fülhallgatót, persze Csenge sem maradhatott le, úgyhogy mindegyik egy-egy füllel hallgatta a Márk evangéliumát, az 5. résztől Jézus feltámadásáig. És újra megértettem, hogy Isten igéje nem "túl magas " a gyermekeknek, hisz Csenge is figyelemmel hallgatta. Nagy csend volt  a hátsó ülésen. És csak a Bibliában áll, hogy a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által, tehát először hallani kell az evangéliumot, hogy lehessen hinni benne. S mivel a hit nem örökölhető, marad az Ige hallgatása és az imádkozás.
Na, azt hiszem mára elég. Várnak a ruhák: hajtogatni, vasalni, bepakolni, a gépben is van egy rend kimosott ruha... s aludni is kellene egy jót, mert hosszú lesz az út a nem tudom hány megállóval s a mindig járni akaró Balázssal s csak ne legyen nyafis a Csenge... Kell egy pihent, jókedű anyuka!

6 megjegyzés:

  1. gondolom Ippra menntek..., kellemes időtöltést, remélem szombaton mi is eljutunk oda pár órára.Biztos fog tetszeni Balázsnak az a sok állat, Peti is mindig a pipiket nézi.sok puszi

    VálaszTörlés
  2. Mi szombaton szeretnénk visszajönni. Esetleg üzenj Ipra, hogy mikor jösztök, délelőtt lehet még ott leszünk... vagy majd meglátjuk. Vasárnap szeretnénk itthon lenni.

    VálaszTörlés
  3. Péntek este már Váradon leszünk,s szombat reggel korán mennénk Ippra, hát ha nem siettek nagyon én örülnék ha találkoznánk. Kb olyan 9 fele remélem ottleszünk.

    VálaszTörlés
  4. Ok, az jó lesz, én is szeretném, hogy találkozzunk :).

    VálaszTörlés
  5. Nekem a rokonlátogatás mindig feltöltekezés, még ha fáradságos is. Kívánom, hogy neked is az legyen.

    VálaszTörlés

Mi a te véleményed?