szerda, szeptember 16, 2015

Itt van az ősz...

Volt már hűvös, esős idő, most újra nyári meleg van.
Kiskertem virulhatna, ha jobban gondoznám. Augusztusban szinte semmit nem dolgoztam a kertben. Így most csupa gyom. Azt sem tudom, hol kezdjem a gyomok irtását. Főleg az epres rész van elvadulva. De még így is, van örömre ok.
Kétszer főztem a zöldbab levest kerti babból. A futópaszuly, amit augusztus második felében le akartam vágni, mert szinte semmit nem termett, mégis majdnem egy levesnyi babot termett most őszre s a júliusban vetett gyalogbabról is szedtem egy levesnyit.


Négy kisebb vinettám is lett a két tő padlizsánról (nyáron is volt 3 db.), amiket elég későn szereztem be s csak azért, lássam, hogy is néz ki ez a növény, oda ültettem, ahol épp maradt még egy kis hely, nem törődve azzal, milyen növény szomszédokat kedvel, épp a mellé került, amit nem kedvel, de azért termett. :)

A paradicsomok jól teremtek. Volt nagy és kicsi is. Augusztus második felére lett valami bajuk, itt-ott fekete foltok jelentek meg a paradicsomon, most van amit valami hernyó támadott meg, ilyet nem is láttam még, paradicsomba hernyót. Van, ami a tövén romlik meg. Ennek ellenére vannak jó paradicsomok, egész nyáron volt friss kerti paradicsomunk elég, kétszer főztem is be belőlük. Paprikánk is termett. Hálás vagyok Istennek, hisz ő adja az áldást.


A karalábé is jól termett, épp a héten tettem el a fagyasztóba a nagyját, mert már kezd fásodni. Még van néhány, amit be kell szedjek. Tudom, hogy egész évben lehet kapni karalábét a piacokon, boltokban. Mégis ez más, mert itt termett. Nem akartam én ilyen sok karalábét, de jól kelt pl. a salátához viszonyítva. S ha már van, fel kell használni.

A kerti répa is határozottan jól jött néhány alkalommal, nem kellett gyorsan elmenni vásárolni. Persze nem volt olyan szép tiszta, mint a Lidlben vásárolt, de itt termett, vegyszer nélkül. Kétfajtát vetettem, az egyik finomabb, édesebb lett.

A nyári vetésű kapor is kikelt, kicsike, használtam már belőle.

A káposztából nem tudom, lesz-e valami, elégé meg vannak nyúlva.

A brokkoli talán fog virágozni, egy-kettő legalábbis reménykeltő.

Szedtem egy kevés körömvirágot teának. Volt bőven kakukkfű, citromfű és menta. Bazsalikom épp elég. Egy kevés levendula, az ehető fajta. Igyekszek szárítani amit tudok. Most látom, kevés a tálcám.

Magokat gyűjtök. Virág és zöldségmagokat. :)

Olvastam a napokban valahol a fébén, hogy "mi nem pázsitot, hanem gyereket nevelünk". Ha valaki szólna valamit a ház körüli zöldre, akkor hát megvan a válaszom. Így hát elgondolhatjátok, hogy nincs itt pázsit, csak egy kis fű, gazzal,  hogy ne legyen sár eső után.

Életjelnek most ennyi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mi a te véleményed?