Olvasni kell!

Klacsman Borbála: Holokauszt-történetek

Január 27. a holokauszt nemzetközi emléknapja. Egy ideje úgy gondoltam, hogy olvastam elég rémséges történetet a holokausztról, és még van egy, a témához kapcsolódó életrajzi könyv, amit el akarok olvasni. De amikor ezt a könyvet megláttam és belelapoztam, tudtam, hogy el kell olvassam. Január végén kezdtem el olvasni, de nem tudtam vele gyorsan haladni. Idő kellett a sok szomorú történet elolvasásához. Mivel ma van a holokauszt magyar áldozatainak emléknapja, ezért ma írok ide a blogra erről a könyvről.

Ez a könyv teljesen eltér azoktól a könyvektől, amelyeket eddig ebben a témában olvastam. Főként életrajzi írásokat olvastam eddig, túlélő zsidók és keresztyének beszámolóit. Ezen kívül pár igaz történeten alapuló regényt. A történelemnek annyira sötét, brutálisan gonosz időszaka volt a holokauszt, hogy úgy éreztem, eleget olvastam róla. De nem, mégsem eleget. Ez a könyv segít megérteni, hogy milyen kiterjedt és valóságosan szörnyű volt az, ahogy a zsidókkal bántak Magyarországon (is). A holokauszt felszínre hozta az emberekben rejtőző hihetetlen gonoszságot, de az önfeláldozó szeretetet is. Badarság lenne azt gondolni, hogy ilyen biztos soha többet nem fordulhat elő. De amíg emlékszünk, talán van esélyünk elkerülni a múlt hibáit.

Miért olyan más ez a könyv? Számomra azért, mert nagyon sok valós hétköznapi történetet olvashatunk, hivatalos iratokkal dokumentálva. A személy és helységnevek - nem csak a zsidóké, de az ő elhurcolásukból hasznot húzó magyar polgárok nevei, akiknek unokái valószínűleg még itt élnek köztünk - ez teszi számomra megdöbbentővé a könyvet. A holokauszt nem valamikor régen történt, valahol messze. Itt történt, ahol mi ma élünk, ezeken az utcákon, ahol járunk, felmenőink, nagyszüleink, dédszüleink személyesen részesei voltak: mint elszenvedők, mint akik úgy tettek, mintha nem történne semmi különös vagy mint akiknek sikerült hasznot húzniuk az elhurcoltak, megöltek nyomán.

"A holokauszt minden egyes magyar állampolgár részvételével történt: mindenkinek volt a zsidótörvények által érintett szomszédja, barátja vagy üzletfele. Az átlagember esetében a felelősség elhárítására szolgáló 'parancsra tettem' megfogalmazás megfelelője a 'nem is tudtam róla'."

Nagyon szomorú volt olvasni a túlélőkről, akik mikor visszajöttek vagy mondjuk "hazajöttek", otthonaikat kifoszva, javaikat elrabolva találták, esetleg otthonaikban más családok éltek már. Volt, akinek a háza tégláit is elhordták. Micsoda lelki erő kellett tovább élni mindezek ellenére!

Ha lehetne ajánlanám ezt a könyvet kötelező vagy inkább ajánlott olvasmánynak a felnövő ifjú nemzedéknek és nem csak.

Sajnálom, hogy nem évekkel ezelőtt olvastam a könyvet. Akkor talán lett volna még lehetőségem élő nagyszüleimet kikérdezni arról, amiről soha nem beszélgettünk: hogyan élték meg a zsidók elhurcolását, ismertek-e valakit, akivel ez megtörtént, beszéltek-e erről a családjukban, amikor ők még gyerekek, tizenévesek voltak?

Szintén keveset, szinte semmit nem tudok a romániai zsidóüldözésről. Itt is volt bőven. Ha lenne egy hasonló könyv az itt történtekről, azt is elolvasnám. Lehet, hogy van, csak még nem találtunk egymásra. Mert szörnyű dolgok erre felé is történtek, hallottam, olvastam pár mondat erejéig.

Emlékezzünk a múltra! Nehéz idők voltak. Nehéz idők lesznek. Ne kövessük el a múlt hibáit, inkább tanuljunk belőlük.

Április

Ma többször eszembe jutott  Kányádi Sándor verse, amit a gyerekeknek tanítottam, amikor kicsik voltak: "Bolondos egy hónap április hónapja,/hol kalap a fején, hol báránybőr sapka." Tegnap nyári meleg volt, 27 fokkal, ma 14 erős, hideg széllel. A szaharai port elverte az eső, újra tiszta a levegő, de igazi tavaszi hideg van. Teljesen kinyílt az orgona, a bazsarózsa egyik bimbója is már kezd bomlani. Túl korai még! Jó, hogy hidegebbre fordult az idő.

Még vannak nárciszok a kertben és tulipánok. Hetek óta állandóan van virág a vázában a kertből: nárciszok, néha tulipán is. Örülök, hogy az ősszel több színű tulipán hagymát is vásároltam és több helyre is tettem a kertben. Most nagyon szépek! Néztem a napokban, hogy még van hely itt-ott a kerítés mellett, ősszel jó lenne még venni  néhány tuiplánhagymát,  fehéret, bordót, olyat, amilyen még nincs. Most tíz félét számoltam a kertben. Nagy örömömre nem egyszerre nyílnak, van ami már szinte elvirágzott, de van még bimbós is.

A város központi parkaja is tele van tulipánnal, meseszép! Néhány éve több ezer külömböző színű tulipánhagymát ültettek. A fák alatt  virágtenger. Idén csak autóval jártam még arra, de remélem eljutok gyalog is.

A tavasz

érkezése minden évben csodálatos. Minden nap öröm kimenni és számbavenni a változásokat: kinyílt még egy virág, bomlanak a rügyek. Nagyon hálás vagyok Istennek ezért a kis zöld területért a ház körül. Már egy ideje folyamatosan van virág a vázában a kertből.  Tettem néhány málnabotot a kertbe. Locsolom őket, és várom, lesem, hogy életre kelnek-e. Mostanában a macska is mellémszegődik, amikor kimegyek a kertbe meglocsolni az új málnabotokat s a kutya is a közelben sertepetél, de őt nem engedem be a kis elkerített veteményes részbe. Annyi remény, ígéret van az előbújó rügyekben, virágokban!

S míg annyi szépség vesz körül próbálom a szívemet is ünneplőbe öltöztetni. Idén nagyon koránra esett a magyar húsvét. A páska idén az ortodox egyház húsvétja körül lesz. A mi virágvasárnapunk egybeesett idén a bibliai purim ünneppel. Úgy döntöttem, hogy megpróbálok figyelni az ószövetségi nagy ünnepkre, hisz mindnek fontos üzenete van. S hogy látható jele legyen ennek, kipróbáltam egy új sütit, a hámántáskát vagy hámánfülét. Mind elfogyott. De a purim messze több, mint sütizés. Újra meghallgattam Eszter történetét. A gonosz Hámán mögött felismertem a régi ellenséget, aki a zsidó nép kipusztítására törekedett azért, hogy megsemmisítse Isten megváltásunkra irányúló tervét. Nagyon csodálom Eszter bátorságát, engedelmességét, odaszánását. S azóta hányszor tört a zsidók életére a nagy ellenség, aki Krisztus egyházának is ellensége! S még nem adta fel a harcot, mint aki tudja, hogy már csak kevés ideje van, láthajuk ma is tombolását.  De ahogy Eszter idejében  nem tudott győzni, úgy ma sem és a jövőben sem fog győzni, akor sem, ha úgy látszik, hogy igen. Gondolkozom, hogyan tudtak három napig étel és víz nélkül böjtölni Eszter és súsáni zsidók? Ma is a purim előtti napom így böjtölnek a zsidók pirkadattól naplementéig, emlékezve Eszter böjtjére (vagy ha ez a nap szombatra esik, akkor a szombat előtti csütörtökön böjtölnek, mint idén is). Azt hiszem azért, mert nagyon nagy volt a tét, nagy ellenséggel álltak szembe és nem volt semmi esélyük a megmaradásra, csak ha Isten lép közbe értük. Isten szabadítása örömünnep. Micsoda öröm lesz, amikor Isten végleg és örökre leszámol lelkünk vádlójával! Csodálatos jövő, kimondhatatlan öröm felé megyünk, bár most kissé meg vagyunk szomorodva azok miatt, amik most történnek.

Olvasni jó

Sok éven át a böngésztem a könyvesboltok gyerekrészlegét. Szerettem a gyerekeinknek könyveket vásárolni. Sokat olvastam nekik és ők is megszerették az olvasást. Aztán lassan kinőttek a gyerekkönyvekből. Kellett egy kis idő, míg leszoktam arról, hogy a könyvesboltokban először a gyerekrészlegre menjek.

Egyszer az egyik gyerekünk megvigasztalt, és azt mondta, hogy ha tetszik egy gyerekkönyv, nyugodtan vegyem meg, akkor is, ha őket nem érdekli. Ha nekem tetszik egy gyerekkönyv az elég ok, hogy megvegyem. Így hát tavaly év vége felé vettem egy gyerekkönyvet, magamnak, mert szeretem a szép történeteket. Amióta vannak gyerekeink, annyi szép, érdekes, izgalmas törénetet és regényt olvastam fel. Nem kell ennek véget érnie.

Harry Voss: Vadóc és a múlt titkai. Ez a Vadócról szóló sorozat első kötete. Vadócot a Schmidtsteiner család találja meg egy erdőben egy piknik alkalmával. Magukhoz fogadják, amíg a hatóságok megtalálják a szüleit. Sok izgalmas változást hoz a családba az új kisfiú, sokszor megnevettettek a a váratlan fordulatok amelyekben a családnak része lesz. Vadócnak is sok ismeretlen dologgal találkozik új családjában, mint hogy étkezés előtt imádkoznak. De Istent miért nevezik atyának és mit jelent az ámen?

Igazi kikapcsolódás volt olvasni ezt a történetet. Remélem, elolvashatom a folytatást. Magyarul eddig három kötet jelent meg a hétből (Harmat kiadó). Gyereknek és felnőttnek is kellemes olvasmány. S bár az én nagy gyerekeim még nem olvasták, ismerek olyan gyerekeket, akiknek az anyukájuk felolvasta Vadóc történetét, és nagyon szerették hallgatni.

André Stern: "...és sosem jártam iskolába." - Egy boldog gyermek története. Már több évvel ezelőtt hallottam erről az emberről és erről a könyvről. Örülök, hogy végre elolvashattam. Jobb lett volna 15 évvel ezelőtt olvasni, de így is érdekes, tanulságos volt. Szerető családban felnőni iskola nélkül nem feltétlen veszteség. A könyvben André Stern elmeséli, hogyan tanult meg olvasni, írni, számolni és minden mást.  Azért tanult, mert érdekelte vagy szüksége volt bizonyos ismeretekre, készségekre. Újra találkoztam az "autodidakta" szóval. Néha az iskolában is hallottam, amikor híres emberek életrajzát kellett megtanulni. De nem csak úgy egyedül, magában tanult André. Amikor például gitárt akart készíteni magának, elment Svájcba egy hangszerkészítőhöz és ott készített magának gitárt. Megtanulta tapasztalatból is, hogy: "A mester egy olyan ember, aki lépésről lépésre elkísér a tanulás gyakorlati útján, anélkül, hogy siettetné, anélkül, hogy kész módszerrel agyonnyomná, anélkül, hogy vizsgákra való felkészítéssel rabolná erejét, hogy feleletválasztós teszteket vagy órarendet kényszerítene rá." Saját tapasztalata, hogy "a munka világának valóságában a döntő kulcsmondat, amit mindenki ismer és senki nem von kétségbe: a szaktudás fontosabb a végzettségnél." Szerinte sok felnőtt úgy vélekedik, hogy "Egyszerűbb, ha az életünket nem bonyolítjuk a gyerekekkel, és leadjuk őket az iskolában. A következmények azonban ijesztőek: hangzavar, erőszak, labilitás, akaratosság, tudatlanság... egy struktúrák nélküli élet. És a szülők megelégszenek azzal, hogy mindenki más is így csinálja.". Sokszor az iskola merevsége miatt elvész a kreativitás, az érdeklődés, az energia, ami a kisgyerekket hajtja. Elmondja, hogy soha nem okozott neki nehézséget, hogy beilleszkedjen a társadalomba, mert soha nem érezte, hogy azon kívül lenne. Nem volt egybezárva a korosztályával, így sokkal érdekesebb volt az élete. Nem kellett jó jegyekért harcolnia, felnőttként pedig nem volt gondja hogy munkát kapjon. Annyi tapasztalatot szerzett a felnövekedés évei alatt, hogy nem kellett hízelegjen, megalkudjon, a munkája örömöt okoz. Igazán érdekes és  elgondolkoztató könyv.  Olvasás közben felmerül az emberben pár kérdés. Az iskola nem feltétlenül rossz minden gyereknek. De nem is abszolút jó. Esetleg lehetne jobb máshogy élni egyeseknek?

Zarifa Ghafari, Hannah Lucinda Smith: Zarifa -egy nő harca a férfiak világában. Mivel nagyon szeretek életrajzokat olvasni, újra találtam magamnak egyet. Egy nőről olvastam, aki számomra ismeretlen világban élt. Afganisztán sokat szerepelt a hírekben az elmúlt években, évtizedekben. Nem szép és kellemes dolgok jutnak eszembe, ha erről az országról hallok. Lehet, hogy már hallottam, de itt olvasva megjegyeztem, hogy 71000 civil áldozata volt Amerika húsz éven át folytatott háborújának."Minden egyes ilyen halott mögé oda kell képzelni egy kiterjedt, lelkileg összetört, felbőszült és gyakran bosszúszomjas családot". Zarifa gyermekkorában a lányok nem járhattak iskolába, titokban végezte  el az alapfokú iskolát. Fontosnak tartotta a tanulást. Sikerült kiharcolnia, hogy Indiában egyetemi oktatásban legyen része. Célja, hogy segítsen népének, főleg a nőknek. Elérte, hogy polgármester legyen egy afganisztáni településen. De sok gyűlölettel, fenyegetéssel kellett szembenéznie egy férfiak uralta világban. Többször merényletet is terveztek ellene. Végül a tálibok elől neki is menekülnie kellett. "Afganisztán mindig is az otthonom lesz, legyen bármilyen a rendszer, és legyen bárki kormányon." Később sikerült visszalátogatnia a hazájába, segélyeket vitt a szükségben levő, szenvedő nőknek és a fiatal lányoknak. 

A február

ebben az évben egy nappal hosszabb és sokkal melegebb, mint az előző években.

Tegnap kinyíltak a nárciszok a ház előtt. A szomszéd kertben pedig a magnólia első virágai is kibontották szirmaikat. És még csak február van. Sajnálnám, ha egy fagy tönkretenné őket. A fák rügyei is majdhogy ki nem pattannak.

Az elmúlt hetekben szorgalmasan kötögettem a gyapjúzoknikat, egyrészt kedvtelésből, másrészt, mert a jó meleget tartó gyapjúzokni nagy kincs, ha hideg van és fázik az ember lába. Az egyszerű, minta néküli zokni kötése most már könnyedén megy. Így hát most majd az következik, hogy megtanuljak mintás szép zoknikat kötni. :)

Rég nem raktunk ki annyi puzzlet mint az elmúlt hetekben. Egyedül nem vágnék bele, de szívesen becsatlakozom és nagyon tudok örülni, amikor sikerül néhány darabnak megtalálni a helyét az 500, 1000, 1500 darabból. 

Ha már úgy tűnik, itt a tavasz, el fogom kezdeni a kerti munkákat is. Vettem egy csomag dughagymát, pár tasak magot. Már a szándéktól, tervtől jobban érzem magam. Hat epertövet is vettem abból a fajtából ami gondtalanság miatt kipusztult, de finom, nagy epreket termett. Örömmel láttam, hogy az ősszel vásárolt egész évben termő epertövek mind megmaradtak. 

A sóska friss levelei ugyanolyan finomak, mint gyerekkoromban mamánál a kertben.

A gyomok a tavaszias időben gyorsan nőnek. Elhatároztam, hogy felveszem velük a harcot. Az elmúlt években megszabadítottam a kertet a hasznos és egészséges, de csípő csalántól. Most újra sikerült megtelepednie a málnák között. Meghagytam. A csalántea egészséges. A pitypangokat se gyomláltam ki, kevesebb van már belőlük, mint amikor ide költöztünk. Ha nincs velük tele a kert, öröm nézni szép sárga virágukat. S nem is gyom a pitypang, hanem gyógynövény. Amúgy virágzik a rozmaring.

Nyílik az ibolya és százszorszép. Ezek ehető virágok. Ibolyát már kóstoltam. Százszorszépet még nem.

Minden új nap új öröm kimenni a kertbe és látni a változásokat. Holnapra kivirágzik az aranycserje.

S ha ilyen meleg lesz, márciusra a japán birs is kibontja szirmait. Nem emlékszem még ilyen korai virágzásra. 

Szeretem a napsütéses, meleg tavaszi napokat.

Boldog Új Évet!

Már elmúlt január első fele, de azért még év elején vagyunk. Az előttünk álló napokban, hetekben, hónapokban tegyük meg, ami rajtunk áll, hogy boldog legyen ez az év az előttünk álló nehézségek ellenére.

Szilveszterkor elővettük a tavalyi "hála-üveget" és sorba kihajtogattuk a kis színes cetliket, amiket az év folyamán írtunk, azokról a dolgokról, eseményekről, amelyek sokat jelentettek nekünk. Az év első napján előkészítettem az idei "hála-üveget" és beledobtam az első cetlit. Remélem év végéig megtelik. S közben egyre gyakrabban észrevesszük életünkben Isten áldó, gondoskodó kezét. 

Örültünk a téli szünetnek. Volt egy kis idő pihenni, olvasni, játszani, puzzlet kirakni.

 

A január eleje hozott egy kis téli hideget egy kevés hóval.

Ezért előkerültek a vastag gyapjúzoknik, amiket úgy két éve kötöttem. Úgy találtam, hogy még jól fogna pár ilyen igazán meleget tartó zokni. Ezért rendeltem fonalat. S ha tehetem, most kötök (és bontok), mert a gyapjúzoknikra most van szükségünk, míg tart a tél. 

Gondolkoztam, mi legyen e blog sorsa. Ezen még gondolkozni fogok. Olyan furcsa és más lett a világunk a néhány év alatt, mióta itt elkezdtem írni. Sok szó jelentése megváltozott. S nem tudom, lépést akarok-e tarani a sok változással.